Connect with us

Hirdetés

technokrata

Jól megy az OKI Magyarországnak

Dotkom

Jól megy az OKI Magyarországnak

Az OKI Europe hazai leányvállalatának sorozatos kimagasló eredményeit követően az OKI magyar szakembert bízott meg a budapesti iroda ügyvezető igazgatói feladataival. Tamás Loránd csapata emellett új értékesítő kollégával is erősödött.

Az OKI Magyarország az elmúlt két pénzügyi évben 40 százalék feletti évenkénti árbevétel-növekedést ért el, megduplázva ezzel 2012-es pénzügyi eredményét. A legfrissebb, 2014-es évre vonatkozó auditált gazdasági mutatók bejelentése ugyan csak június elején várható, az eddigi kiemelkedő teljesítmény egyértelműen megerősítette a vállalat pozícióját úgy a hazai piacon, mint az OKI régióban.

Tamas_Lorand_portre_foto

Az OKI ezért az ezt megelőző időszakban regionális vezetőség alá tartozó budapesti iroda élére április 1-jén magyar ügyvezető igazgatót nevezett ki a további növekedés még hatékonyabb támogatása érdekében. Tamás Loránd (41) közel 12 éve segíti az OKI munkáját a közép-kelet-európai régióért felelős pénzügyi vezetőként. Új munkaköre mellett továbbra is betölti a pozíciót, amelynek hatásköre immár az Európán kívüli országokat is magában foglaló keleti régióra is kiterjed (CEE+ER).

„Örömömre szolgál, hogy ügyvezetőként még kiemeltebb figyelmet fordíthatok az OKI Magyarország és a kivételesen eredményes hazai csapat irányítására, tovább erősítve ezzel az OKI jelenlétét a térségben. Céljaink között szerepel 2016-ra további 16 százalékos árbevétel-növekedés elérése, amelyet a menedzselt nyomtatási szolgáltatások mellett a folyamatosan megújuló, versenyképes termékkínálatunkkal és partnereink segítségével kívánunk elérni” – mondta Tamás Loránd.

Gyombola_Zoltan_portre_foto

Az OKI Magyarország a közelmúltban bővítette is csapatát, amelyhez sales managerként csatlakozott Gyombola Zoltán (33). A fiatal szakember a CHS Hungary Kft.-től érkezett, ahol kiemeltügyfél-menedzserként teljes körű munkát végzett a termékbevezetésektől az eladásokig, valamint figyelemmel kísérte az informatikai szektor szereplőinek tevékenységét, illetve a piaci igények alakulását. Az új csapattag a hivatalos OKI viszonteladók dedikált kapcsolattartója. Feladatai közé tartozik a meglévő és potenciális partnerekkel való kapcsolatápolás, értékesítés-ösztönző programok kidolgozása, valamint a partneri hálózat bővítése.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés