Connect with us

technokrata

Kíváncsi vagy min dolgozik a Mozilla?

mozilla

Dotkom

Kíváncsi vagy min dolgozik a Mozilla?

Magyarországon a Mozilla európai közösségi menedzsere.

A világ legnagyobb közművének az európai régiójáért felelős közösségi menedzsere, Brian King előadásával indul az Open IT konferencia, 2015. április 18-án – azaz most szombaton. Az eseményen a résztvevők természetesen kérdésekkel is bombázhatják a Firefox böngészőről is ismert Mozilla munkatársát, aki a Mozilla globális projektjének helyi hatásait fogja bemutatni.

Az Open IT várhatóan az idei tavasz legizgalmasabb konferenciája lesz tucatnyi izgalmas előadással és beszélgetéssel. A szervezők több mint 350 résztvevőre számítanak, az előzetes regisztrációk alapján tehát sietve be kell jelentkezniük azoknak, akik meg szeretnék hallgatni a világ legjobb közösségi fejlesztőcégének tartott Mozilla európai helytartóját. A konferenciának – támogatóként – az Óbudai Egyetem ad helyet, együttműködésben a Magyar Mozilla Közösséggel és a Magyar Webért Egyesülettel.

brian-king

Az előadás apropója hogy az idei tanévben két egyetemi és egy főiskolai kurzus is indult, amely e-learning oktatás segítségével a Web alapú mobilalkalmazások (Webappok) készítésébe és a Firefox OS mobil operációs rendszerre történő fejlesztésbe vezeti be a diákokat. Mivel ez a tananyag a Kárpát-medencei Online Oktatási Centrum tananyaga, így ezeket a tantárgyakat a Coursera vagy az Udacity rendszereihez hasonlóan bárki felveheti, megtanulhatja és elvégezheti.

A rendezvény célja a megmutatni a konferencia vendégeinek a nyílt forráskódú, szabad szoftverekkel történt feladat-megoldásokat, a szabad szoftvereket, a nyílt adat és nyílt kultúra működését és az ezeken a projekteken dolgozó hazai közösségeket. Előadások három teremben zajlanak és a színes programok garantálják, hogy a kezdő szinttől a haladóig mindenki talál maga számára érdekes előadásokat. Az előadások magyar nyelven lesznek.

 

Az előadások érintik a felhasználó programok és a különféle Linux variánsok bemutatását, a szoftver üzemeltetés lehetőségeit kisvállalati mérettől a hatalmas felhőkig. Bemutatkoznak a szabad szoftverek mellett a szabad kultúra, szabad tudás és a adatok (például: térképészet) közösségi gyűjtőhelyei is. Teritekre kerülnek fejlesztéssel kapcsolatos témakörök is, valamint a szabad szoftverek használatának jogi aspektusai is.

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

Regisztráció és program: https://openit.eventbrite.com



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek