Connect with us

technokrata

Az Apple társalapítója nem rajong az Apple Watch-ért

steve-wozniak-windows-phone

Dotkom

Az Apple társalapítója nem rajong az Apple Watch-ért

Steve Wozniak szerint ez már nem az ő világa. Az óra mellett pedig a mesterséges intelligenciáról is elmondta a véleményét.

Steve Wozniak, mint az Apple társalapítója igen nagy figyelemmel követi a kaliforniai gyártó legújabb fejlesztéseit. Azonban míg az iPhone és az iPad egyértelműen levette a lábáról, az Apple Watch-ról már nem tud ilyen pozitívan nyilatkozni. Wozniaknak alapesetben nem is az olcsóbb, 350 dolláros Sport kiadással gyűlt meg a baja, a problémát a 10 és 17 ezer dollár közötti áron kínált Edition kiadás jelenti számára.

steve-wozniak-windows-phone

Ahogy fogalmaz: ” Az a tény, hogy a  10 és 17 ezer dolláros óra között csak a szíj a különbség nekem mint egy mérnöknek ez hihetetlen, ez nem az én világom.” A The Australian Financial Review-nak adott interjújában a mesterséges intelligenciával kapcsolatban is elárulta a véleményét, szerinte igen borús jövő vár az emberiségre, mivel a gépek egy idő után nemcsak gyorsabban, de jobban is ellátják majd a most még emberek által végzett feladatokat, így azok feleslegessé válnak.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek