Connect with us

Hirdetés

technokrata

Lenyűgöző Google mesterséges intelligenciája

Dotkom

Lenyűgöző Google mesterséges intelligenciája

Órák alatt elsajátít egy játékot a DeepMind fejlesztése.

Még tavaly vásárolta fel a DeepMind Technologies-t a Google. A kaliforniai gyártó az üzlettel egy, a mesterséges intelligenciában jártas céghez jutott. A vállalatban rejlő kvalitások megcsillanására azonban mostanáig várnunk kellett, a Nature című tudományos magazinban megjelent tanulmány azonban könnyedén rávilágít, hogy miért is kötött kiváló üzletet a Google.

A szoftver segítségével ugyanis a számítógép képes felismerni és megoldani a rá nehezedő problémákat. Ezt egy Atari játékkollekcióval szemléltették, a klasszikus játékokat ugyanis a gép -egy kis tanulás után- rendre végigjátszotta. Az alábbi videón jól látható, ahogy a Breakouts játékot sajátítja el a számítógép:

Dr. Demis Hassabis, a DeepMind fejlesztési alelnöke szerint a rendszer zsenialitása abban rejlik, hogy nincs szükség előzetes információk megadására, a számítógép maga, a nulláról tanulja meg, hogy hogyan érhet el sikert egy-egy játékban. Jelenleg ennek az időtartama alig néhány órát vesz igénybe.

Természetesen, ahogy minden újdonságnak, úgy a mesterséges intelligenciának is vannak ellenzői, Stephen Hawking szerint a technológia akár az emberiség végét is jelentheti. Hasonló félelme van a Tesla vezér Elon Musknak is, szerinte a jövő robotjai egy szempillantás alatt eltörölhetik az embereket.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés