Connect with us

technokrata

Itt az újabb botrány: előre tudtak a Sony elleni támadásról!

sony_entertainment

Dotkom

Itt az újabb botrány: előre tudtak a Sony elleni támadásról!

A japán óriás ellen elkövetett hackertámadást akár meg is előzhették volna.

Az NSA-ról és az általuk végzett tevékenységekről már eddig is igen pikáns részletek láttak napvilágot. Azonban lehet, hogy mindezek eltörpülnek majd amellett, amit most közölt le egy riportban a The New York Times. Ebben ugyanis nem másról van szó, mint hogy az NSA-nál már előre tudhattak a Sony ellen készülő támadásról, azonban mégsem tettek semmit ennek megakadályozására. Ha ez tényleg megerősítést nyer, akkor az rettentő kínos helyzetet teremt majd, hiszen legtöbbször a nemzetbiztonsággal és terrorizmus elleni védekezéssel magyarázták azt, miért is gyűjtötték az emberek szinte minden személyes adatát. Ezek szerint viszont hiába furakodtak be mondhatni a hálószobákig, ugyanis a tavalyi év mindenképp legnagyobb eseményei közé sorolt  hackertámadást nem tudták megakadályozni. Márpedig a japán cégóriás nagyon komoly anyagi és egyéb veszteségeket szenvedett, miután a támadás következményeként napvilágra került az észak-koreai diktátorról szóló, bemutatás előtt álló mozfilm.

nsa_malware

Ezen felül számos egyéb félkész film anyaga, forgatókönyvek, belső levelezések, üzleti titoknak minősülő adatok, jelszavak és még sok más is a hackerek kezére jutott. Az Edward Snowden által kiszivárogtatott újabb dokumentumokból kiderül, a CIA már 2010-ben “befurakodott” Észak-Korea életébe, ugyanis egy speciális malware vírust helyeztek el az ország szerverein, amivel követni tudták az ottani hackerek szinte minden mozdulatát. Ennek segítsévégel 2014 szeptemberében a támadók levelezésében már látszódtak az előkészületek a nagy támadáshoz, ekkor készítették elő a fő műveletet, és a jelenlegi helyzet szerint az NSA-nak minderről tudomása volt. Mégsem történt semmi, sem a Sony-nak, sem másnak nem szóltak, a hackerek pedig két hónapon át dolgoztak azon, hogy fokozatosan szabad utat nyissanak maguknak a titkos adatok felé. Hogy mi lesz a következménye ennek, azt most még nem lehet megjósolni, de a súlyos anyagi és presztízs veszteséget szenvedett Sony számára lehet, hogy ez már csak utólagos tűzoltás lesz.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek