Connect with us

Hirdetés

technokrata

Napenergia segítségével szelnék át a földet

Dotkom

Napenergia segítségével szelnék át a földet

Nem mindennapi dologra készül az ABB és a Solar Impulse.

ABB innovációs és technológiai együttműködésre lépett a Solar Impulse projekttel (a világ első napenergiával hajtott repülőgépe), amely 2015-ben kísérletet tesz, hogy elsőként kerülje meg a Földet napenergia felhasználásával. Azt követően, hogy a Solar Impulse prototípusa nyolc világrekordot állított fel, amikor elsőként szelte át a két kontinens közötti légteret, majd átrepülte az Egyesült Államokat, Bertrand Piccard és André Borschberg elérkezettnek látja az időt, hogy a vállalkozásukat 2015-ben egy világkörüli repüléssel koronázzák meg.

Az energiahatékonyság, a fenntartható közlekedés és a megújuló energiaforrások fejlesztésében élenjáró ABB nagy jelentőséget tulajdonít a napenergiának, és meggyőződése, hogy ez az energiaforrás nagyban hozzájárulhat a környezeti hatásoktól mentes gazdasági növekedés eléréshez, illetve meghatározó szerepet játszik majd a jövőbeni energiaszerkezetben. Az ABB, amely a 90-es évek óta jelen van a napenergia-ágazatban hosszú ideje az iparág elkötelezett támogatója. A vállalat ez irányú elkötelezettségét jól jelzi, hogy tavaly 1 milliárd dollárért megvásárolta a világ második legjelentősebb szolárinverter-gyártójának számító Power-One-t.

image_solar_impulse_banner-copyright

Az ABB és a Solar Impulse szívügyének tekinti a megújuló energiaforrások hasznosítását, ezért folyamatosan olyan új és kreatív módszerek kifejlesztésén dolgozik, amelyek hozzájárulnak a jövő energiával kapcsolatos kihívásainak újszerű megoldásához. Mindkét cég jelentős technológiai fejlesztésekkel büszkélkedhet a megújuló energia felhasználók számára történő átalakítása terén, valamint az energiatárolás területén is.

Repülés a világ körül: átkelés óceánok és kontinensek felett 

Az öt hónapra tervezett, a Föld megkerülését célzó repülések 2015 március elején kezdődnek és 2015 július végéig tartanak. z napenergia-meghajtású repülőgép első földkörüli repülésének bázisa Abu Dzabiban, az Egyesült Arab Emírségek fővárosában lesz, így a gép innen indul, és ide fog visszaérkezni a világ körüli útjáról.

Az útvonal: a gép elrepül a Perzsa-öböl sivatagai felett, majd a veszélyes indiai monszunt kikerülve átrepül a kínai nagy fal felett; ezt az etapot két óceán feletti átkelés követi (a két átkelés közt egy „álom” pihenőt tartanak Amerikában), majd visszatérnek az indulás helyére, a Perzsa-öbölbe.

si-plane-pic-crop2

A Solar Impulse jelenleg az Abu Dzabiból induló repülőút etapjainak egyeztetését végzi. A gép a 2015 júliusára tervezett Abu Dzabiba történő visszatérése előtt leszáll majd Ázsiában, az Egyesült Államokban, Dél- és Észak-Európában, valamint Észak-Afrikában is.

Repüléstörténeti esemény: mint minden, a történelemben elsőnek számító vállalkozás esetében, most sincsenek viszonyítási pontok. Mint korábban, most is számos kihívással fogunk szembesülni, ami elengedhetetlenül arra késztet majd bennünket, hogy kitoljuk a technológiai, az emberi és a navigálási teljesítmény határait.    

Abu Dzabi, a bázisnak otthont adó város 

Abu Dzabi, az Egyesült Arab Emírségek fővárosából indul, és itt ér majd véget az első napenergia-meghajtású repülő Föld körüli útja.

Masdar, az Abu Dzabi székhelyű, megújuló energiára szakosodott cég lesz a Solar Impulse helyi partnere. A Solar Power csapatát a Masdar és Abu Dzabi városa látja majd vendégül január elején, hogy a csapat tagjai elvégezhessék az első napenergia-meghajtású géppel tervezett Föld körüli repülés előtt szükséges teszteket és gyakorlást.

A Si2-t a svájci Payerne repülőteréről teherszállító repülőgéppel átszállítják Abu Dzabiba, ahol bemutatják majd a World Future Energy Summit (WFES) energiacsúcson. A WFES csúcs abba az Abu Dzabi Fenntarthatósági Hét elnevezésű, 2015 január 17. és 22. között tartandó rendezvénysorozatba illeszkedik, amelynek a házigazdája a Masdar lesz.

Ez az ideális partneri kapcsolat be fogja bizonyítani, hogy Abu Dzabi az újrahasznosítható energiaforrások tekintetében kompetenciaközpontak számít, illetve a Solar Impulse az első napenergia-meghajtású gép Föld körüli repülőútja során bemutatja majd a tiszta energia nagy horderejű alkalmazásait”- jelentette ki Bertrand Piccard. André Borschberg így folytatta: „Azért esett a választásunk erre a helyre, mert az éghajlata, az infrastruktúrája és a tiszta technológiák iránti elkötelezettsége miatt a legjobb és legalkalmasabb indulási pontnak tartjuk a Föld körüli repülés szempontjából.”      

Transporting SolarImpulse-AbuDhabi

A Föld körüli repülőút főbb adatai: 

A napenergia-meghajtású gép első Föld körüli útja számokban:

  • 2 pilóta: Bertrand Piccard és André Borschberg, akik felváltva vezetik majd a gépet az együléses pilótafülkéből
  • 1 repülőgép: Solar Impulse 2
  • A fedélzeten szállított üzemanyag mennyisége: 0 liter
  • A tervezett út hossza: 35 000 km (22 000 mérföld)
  • Repülési idő: kb. 500 óra
  • 10 etap, amelyek közül néhánynak az időtartama meghaladja az 5 nappalt és éjszakát
  • A küldetés tervezett időtrtama 5 hónap (2015 márciusától 2015 augusztusáig)
  • 60 fős támogató csapat



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés