Connect with us

technokrata

Magyarországon is indul a Kódolás Órája

woman working mom

Dotkom

Magyarországon is indul a Kódolás Órája

10 000 informatikus hiányzik a magyar munkaerőpiacról.

A kódolás világnyelv, ismerete már gyerekkortól óriási előnyt jelent. Ennek szellemében indul el hétfőtől Magyarországon is a Kódolás Órája című eseménysorozat a Microsoft támogatásával. Magyarországon 10 000 betöltetlen informatikusi állás van, így az utánpótlás növelése kulcskérdés. A Microsoft a kódoláshoz szükséges forrásokkal és képzéssel segíti a fiatal felnőtteket abban, hogy felfedezzék tehetségüket és sikeres karriert futhassanak be, valamint elkötelezett a hatékony programozás oktatás elterjesztésében.

A programozás, vagy gyakoribb nevén kódolás ma már ott van a mindennapjainkban. Ki kell vonulni a civilizációból ahhoz, hogy ne vegyen körül bennünket valami, ami programok, kódok szerint működik. De miért is tennénk így?

A programnyelvek, kódnyelvek épp olyan világnyelvek, mint az angol: aki kellő szinten ismeri, annak egyfajta útlevelet jelent az informatika globális munkaerőpiacára. Európában mintegy 4 millió kódoló dolgozik (ez nagyjából Horvátország teljes lakosságának felel meg), amely évente 100 ezerrel nő. Számos magyar informatikus dolgozik külföldön, a magyar szakemberek Ausztriában, Németországban és Nagy-Britanniában is keresettek. Pedig a magyar informatikusokra idehaza is nagy szükség lenne. A statisztikák szerint jelenleg 82 000 honfitársunk dolgozik az informatikai szektorban, ám mintegy 10 000 betöltetlen állás van a területen. Az utánpótlás pedig nem érkezik nagy sebességgel: évente 5000 fiatal felvételizik informatikai szakokra, éppen annyian, ahány finanszírozott informatikusi hely van a felsőoktatási intézményekben, ám a felük lemorzsolódik, így mindössze 2500-an végeznek évente.

hour-of-code-logo

Kevesen tudják, hogy az első programozó egy hölgy volt. A brit Ada Lovelace matematikusként már a XIX. században megírta a világ első számítógépes programját, noha akkor ezt ő még nem tudta. A valódi, számítógépes programozás a XX. század második felében kezdődött. Az első számítógépes játékot 1961-ben írták meg, 1983-ban pedig elkészült az első számítógépes vírus is. Az első kódnyelv a FORTRAN volt, melynek feltalálása az amerikai John Backus nevéhez fűződik.

Ahogy az emberek életük egyre több területén találkoznak az informatika vívmányaival, úgy válik a kódolás speciális, komoly szakértelmet és képzettséget követelő tudásból mindenki számára hozzáférhető lehetőséggé. Ezt a folyamatot meggyorsítandó indult útjára az Egyesült Államokban 2013-ban a Kódolás Órája című eseménysorozat, amelynek célja, hogy korra és nemre való tekintet nélkül népszerűsítse a kódolást világszerte. Eddig közel 52 millióan vettek részt a program valamelyik eseményén, 15 millió diák vett részt a rendhagyó tanórákon a világ 180 országában 30 különböző nyelven. A Barack Obama amerikai elnök támogatásával indult Kódolás Órája mellé a kezdettől fogva odaállt a Microsoft is. A cég most Magyarországon népszerűsíti a kezdeményezést: a szervezők arra buzdítják a szülőket és az oktatási intézményeket, hogy ezen az egy héten szánjanak legalább egy órát a programozás alapjainak megismerésére és megismertetésére.

A kezdeményezők szerint nincs szükség számítástechnikai előképzettségre ahhoz, hogy valaki elkezdjen programozni. Aki alapszinten megtanulja a kódolást, a számítástechnikát a kreativitása kibontakoztatására is felhasználhatja, miközben fejlődik a problémamegoldó készsége. A mozgalom alapgondolata szerint mindenkinek biztosítani kell a lehetőséget, hogy a programozás alapjaival megismerkedhessen, és az így megszerzett tudás támogassa a továbbtanulását és az elhelyezkedését.

A Kódolás Órája alkalmából a szervezők azt kérik, mindenki készítse el nevének bináris változatát és ossza meg a Facebookon. Megteheti itt: http://www.convertbinary.com/



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek