Connect with us

technokrata

Nem mindennapi újítást mutatott be az ABB

ABB_rio_madeira

Dotkom

Nem mindennapi újítást mutatott be az ABB

Millióknak szállít villamos energiát a világ leghosszabb HVDC átviteli rendszere.

Az ABB a közelmúltban, Brazíliában üzembe helyezett “Rio Madeira”nevű nagyfeszültségű egyenáramú (HVDC) átviteli hálózata 2.400 kilométeren szállít majd 3.150 MW villamos energiát. Az ABB egyik, Thomson Reuters által díjazott újítása a nagyfeszültségű egyenáramú (HVDC) kábel, amely az átviteli kapacitást több mint megkétszerezve, kb. 2600 MW-ra növelte azt. A globális hírügynökség 2014-ben a harmadik egymást követő évben ismerte el az ABB innováció terén nyújtott kiemelkedő teljesítményét, és sorolta a cégcsoportot a világ 100 vezető újítója közzé.

Brazília a világ ötödik legnagyobb országa, területe körülbelül. 80%-a Európáénak. Az ország mérete és a nagy távolságok külön jelentőséggel bírnak ebben az esetben, mivel ezek indokolták a Rio Madeira energia-átviteli rendszer kiépítését. Ez a világ leghosszabb HVDC hálózata, amely összeköti az északnyugaton lévő távoli energiatermelő forrásokat a tőlük kb. 2400 kilométerre, délkeletre található nagy villamos-energiafogyasztó központokkal, amelyek Brazília fő gazdasági központjának számító São Paulo környéki régióban vannak.

HVDC átviteli technológia csökkenti a nagyobb átviteli távolságok esetén fellépő veszteségeket, és kisebb a káros környezeti hatása (ökológiai lábnyoma), mint a hagyományos, váltakozó áramú (AC) átviteli rendszereknek. Ezzel a technológiával stabilizálni lehet a szakaszos üzemű energiatermelés- és szállítás problémáját is, amely gyakran zavarokat idéz elő az energiahálózatban. Ezért a HVDC technológia ideális megoldást jelent olyan nagytávolságú energiaátviteli projektek számára, amelyek a távoli energiatermelő forrásoktól képesek a villamos energiát eljuttatni a nagy energiaigényű központokba.

Az ABB sikeresen üzembe helyezte a rendszerhez kapcsolódó konverter állomásokat is, és 2014 augusztusában átadta a projektet az Abengoa multinacionális cégcsoportnak.  Az átviteli rendszer az ország északnyugati részén üzemelő két vízerőműben termelt elektromos energiát továbbítja. Ebben a régióban található Brazília potenciális vízenergia-termelésének több mint 70%-a.

ABB_rio_madeira

A két darab, egyenként 3150 MW-os HVDC konverter állomás mellett, az ABB szállítási terjedelmébe egy 800 MW-os HVDC back-to-back állomás kiépítése is beletartozott. A HVDC back-to-back állomás a környező AC hálózatot látja el villamos energiával Brazília északnyugati régiójában. A mostani sikeres projekt keretében az ABB már a negyedik és az ötödik HVDC technológiára épülő átviteli rendszert szállította le Brazíliában. Szintén az ABB építette az 1984-ben és 1987-ben átadott két Itaipu-i HVDC távvezetékeket, illetve az 1999-ben és 2002-ben átadott, Brazília és Argentína eltérő frekvenciájú villamosenergia-rendszerei közötti két összekötőrendszert is.

Az ABB 60 éve fejlesztette ki a HVDC technológiát, és az azóta eltelt időszakban már közel 100 HVDC projekt kivitelezésére kapott megbízást, ami a világszerte kiépített rendszereknek megközelítően a felét teszi ki. Ebben a jubileumi évben említésre méltó, hogy a vállalat újabb technológiai mérföldkövet lépett.

2014 már a harmadik egymást követő év, amikor a Thomson Reuters elismerte az ABB innováció terén nyújtott kiemelkedő teljesítményét, és a cégcsoportot a világ 100 vezető újítója közzé sorolta. Ezt az elismerést világszerte azok a vállalatok érdemelhetik ki, amelyek kiemelkedő mértékben kötelezik el magukat a globális innováció, az újító ötletek védelme és a találmányok kereskedelmi hasznosítása iránt. Az ABB évente kb. 1,2 milliárd dollárt fordít K+F tevékenységekre. A cégcsoport mintegy 8.500 mérnököt alkalmaz a világ több mint 20 országában.

Az ABB egyik díjazott újítása a nagyfeszültségű egyenáramú (HVDC) kábel, amely az átviteli kapacitást több mint megkétszerezve, kb. 2600 MW-ra növelte azt. A tengerfenékre vagy terepszint alá fektetett HVDC kábel alkalmas akár 1500 km-es távolság áthidalására, így ideális megoldást kínál a sűrűn lakott vagy környezetvédelmi szempontból érzékeny területeken átvezető hatékony energiaszállítás megvalósításához is.

 



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek