Connect with us

technokrata

A Microsoft keresi Magyarország legjobb startup ötleteit

startup

Dotkom

A Microsoft keresi Magyarország legjobb startup ötleteit

A januárban induló Imagine Cup Academy igazi startup-képző: abban segít, hogy a jó ötletekből sikeres céget építsenek a fiatalok. A júliusi világsikert alapul véve idén kibővül a verseny képzési szakasza, amely a valós életben használható tudást nyújt a legjobb csapatoknak.

A Microsoft Magyarország újra keresi az ország legjobb fiataljaiból álló startupját. A csapatok december tizennegyedikéig jelentkezhetnek a világ egyik legnagyobb technológiai versenyének hazai képzésére, az Imagine Cup Academy-re, amelyen segítséget kapnak ötletük megvalósítására, továbbfejlesztésére és piacra vitelére. A képzési program az Imagine Cup magyarországi döntőjével zárul, amelynek győztese képviselheti Magyarországot a verseny regionális döntőjében, ahonnan a legjobb hat csapat fog részt venni a globális megmérettetésen, amelyet jövő júliusban rendeznek Redmondban.

Idén nyáron a magyar TEP csapat kiemelkedően szerepelt a világdöntőn. Az ő sikerük jó példa arra, hogy a hazai fiatalok a világ élvonalába tartoznak. A szegedi fiatalokból álló TEP alkalmazásának lényege, hogy a mobiltelefonon nevelt virtuális állatka valós sportteljesítményre ösztönzi a felhasználót, így járul hozzá egészsége megóvásához. A fejlesztésre már idejekorán felfigyelt a zsűri, így a TEP végül az Innováció kategória második helyezése mellett az AppCampus különdíját is elnyerte, amely összesen harmincezer dollárt és rengeteg szakmai támogatást jelentett a fiataloknak. Ezen kívül a Traction Tribe is érdemesnek tartotta a csapatot a befektetésre.

startup

„Az Imagine Cupon elért eredményünk komoly lehetőséget teremt, nemcsak a pénzdíj miatt, hanem mert rengeteg értékes nemzetközi kapcsolatot tudtunk építeni. A visszajelzések inspiráltak bennünket, és azok alapján újabb finomításokat hajthattunk végre. A verseny igazán nagy lökést adott az álmaink megvalósításához” – mondta Boros Ákos, a TEP ügyvezetője.

Az Imagine Cup lényege nemcsak az, hogy a csapatok érdekes, jól működő alkalmazásokkal, szolgáltatásokkal rukkoljanak elő, de azt el is kell „adniuk” a zsűrinek, azaz bizonyítaniuk kell ötletük hasznosságát és esélyét az üzleti sikerre. A verseny végigköveti egy projekt teljes életét az ötlet megszületésétől a részletek kidolgozásán át a megvalósításig. Ez olyan szintű képzettséget és felkészültséget igényel az indulóktól, amelynek kevesen képesek tökéletesen megfelelni – ebben hivatott segíteni a képzési program

A TEP csapat a versenyre tavaly a hazánkban idén először megrendezett Imagine Cup Academy program során készült fel. Idén ez a startup képzési szakasz kibővül, a tavalyi tíz helyett idén akár húsz csapatnak is lehetőséget biztosít a fejlődésre. Nagy hangsúlyt kap a prezentációs készség és technika annak érdekében, hogy a fiatal csapatok minél hatékonyabban tudják eladni ötleteiket a lehetséges befektetőknek. Az Imagine Cup helyi döntőjére áprilisban, a regionális megmérettetésére pedig májusban kerül sor. Júniusban pedig már a világversenyre készítik fel a csapatokat a Microsoft.

„A Microsoft a tehetségre, a kreativitásra Magyarország egyik legfontosabb erőforrásaként tekint. Az idei képzési szakaszban és a helyi döntőben is azon leszünk, hogy minél több magyar fiatalt segítsünk ötleteik megvalósításában”  – mondta Grósz Judit, a Microsoft Magyarország Fejlesztési és platform üzletág vezetője.

A Microsoft 10 évvel ezelőtt hozta létre az Imagine Cupot azzal a meggyőződéssel, hogy a fiatal generáció képes arra, hogy megváltoztassa a világot. Az elmúlt évtizedben 190 országból mintegy 1,65 millió fiatal vett részt a világversenyen, ötletet merítve az ENSZ fejlesztési céljaiból vagy saját országuk problémáiból. Az Imagine Cup Academy-re jelentkezni december 14-ig itt lehet.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek