Connect with us

technokrata

Nem csak mi várjuk a karácsonyt

Dotkom

Nem csak mi várjuk a karácsonyt

A megszokottnál is nagyobb karácsonyi bummra számít az Extreme Digital.

Az idei ünnepi szezonra vonatkozó előrejelzések szerint mintegy másfélszeresére növekvő csomagszám miatt kétszeres raktárkészlettel, közel háromszor nagyobb raktári férőhellyel, és megnégyszerezett raktári személyzettel készül a karácsonyra az Extreme Digital. Az új raktárral hazánk egyik legnagyobb e-kereskedőjének célja, hogy az ajándékvásárlási rohamban is tartani tudja a megrendelt termékek 1 napon belüli kiszállítását.

Az Extreme Digital az elmúlt évek után 2014-ben is dinamikus növekedésre számít. A vállalat, amelynek bevétele 2013-ban közel 50%-kal, 21,5 milliárd forintra nőtt, évről évre egyre több vásárlót szolgál ki: weboldalán a regisztrált felhasználók száma idén átlépte az egymilliót, a tavalyi év folyamán pedig közel annyi egyedi látogatója – 6,4 millió – volt, mint ahányan interneteznek Magyarországon.

A folyamatos növekedés miatt döntött úgy a cég, hogy raktárkészletét új helyre telepíti: az 1500 m2 alapterületű raktárból egy 4000 m2-es területre költözött októberben. A 12 méteres belmagasságú épületben a korábbi 900 helyett 2 600 raklaphelyen gyorsabban és kényelmesebben kezelhető a kétszer annyi eszköz és termék. A karácsonyi roham idejére a raktár dolgozóinak a létszámát is megnégyszerezi a cég, ezzel is garantálva a vásárlások és a kiszállítások gördülékenységét még a karácsonyi vásárlások időszakának legőrültebb pillanataiban is.

A logisztikai szempontból hibátlanul működő raktárra minden bizonnyal szükség is lesz, hiszen az azonnal elérhető termékek száma évről évre jelentősen nő, az elmúlt két évben összesen több mint 62 000-el, 203 000 tételre bővült bővült az Extreme Digital kínálata.

Az eNET adatai szerint a 7,12 millió magyar internetezőből hozzávetőleg 3,4 millióan vásároltak legalább egyszer online az elmúlt egy évben. Arra számítunk, hogy idén még többen választják az online vásárlást, ezért is költöztünk új raktárba, amely a megastore üzletek igényeinek megfelelően lett kialakítva. Elkülönített részlegekben kezeljük a különböző méretű és típusú termékeket, a professzionálisan kialakított átvevő és csomagolót területek pedig az áruk minél gyorsabb mozgatását szolgálják. A gyorsaság és a szervezettség az év végi időszakban igen fontos, hiszen a karácsonyi hónapokban a megrendelések és a kiszállított csomagok száma jellemzően 40-50%-kal nő, és a növekedés tempója várhatóan idén sem mérséklődik” – mondta el Várkonyi Balázs, az Extreme Digital ügyvezető igazgatója.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek