Connect with us

technokrata

Már Bono sem örül az ingyen albumnak

iphoneu2

Dotkom

Már Bono sem örül az ingyen albumnak

A U2 frontembere is elnézést kér az erőszakoskodásért.

Szeptemberben egy különleges ajándékkal próbált kedveskedni a felhasználóknak az Apple. A kaliforniai óriás meglepetése ugyanakkor nem nyerte el mindenkinek a tetszését, hiszen a U2 albuma minden Apple eszközön megjelent, ha akartuk, ha nem. Ennek hatására felhasználók százai árasztották el az Apple fórumait, kérve, hogy valamilyen módon távolítsák el az albumot. A gyártó létre is hozott egy oldalt, ahol egy pillanat alatt leiratkozhattunk az U2 meglepetéséről.

iphoneu2

Mindeddig azonban semmilyen reakció nem érkezett a zenekartól a történtekre, Bono csak most szólalt meg: ” Uhh, sajnálom. Volt egy gyönyörű ötletünk és egy kicsit elszaladt velünk a ló. A művészekkel előfordul az ilyesmi.”

Kíváncsian várjuk, hogy ennek fényében hogyan alakul az Apple és a U2 kapcsolata.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek