Connect with us

technokrata

Tizenhétezer családnak segít laptoppal a Microsoft

Dotkom

Tizenhétezer családnak segít laptoppal a Microsoft

Tizenhétezer családnak vált elérhetővé az internet Miskolcon, Magyarország egyik legszegényebb régiójában, a Digitális Közösség Miskolc Programnak köszönhetően. A Microsoft és a magyar kormány közös programjában családok pályázhattak térítésmentes laptopra. A nyertesek díjmentes képzéseken tanulhatják meg, hogyan könnyíti meg mindennapi életüket és munkájukat az internet és a számítógép. Az eddig négymilliárd forintba kerülő program pedig újabb hátrányos helyzetű régiókkal egészül ki a közeljövőben.

A nyáron már használhatták laptopjaikat azok a családok, akik a borsodi megyeszékhelyen és környékén pályáztak a Digitális Közösség Miskolc Programra, így csatlakozva a digitális világhoz. A Microsoft Magyarország és a kormány stratégiai együttműködésében tavaly indult program első szakasza sikerrel zárult, és társadalmi haszna kiemelkedő. A programban résztvevők az eszközök kiosztása mellett térítésmentes oktatást is kapnak támogatásként.

A digitális eszközök használata és a digitális kompetenciák elsajátítása ma már alapvető elvárás az hétköznapi élet legtöbb területén. A felmérések ugyanakkor azt mutatják, hogy mintegy 3,5 millió magyar állampolgár digitálisan írástudatlannak számít.

„A Microsoft Magyarország küldetése, hogy a hátrányos helyzetű területeken is segítse a digitális írástudás terjedését. Ehhez szükséges, hogy minél több olyan családnak biztosítsa az ehhez szükséges eszközöket, akik erre saját erőből ma még nem lennének képesek. Meggyőződésünk, hogy a digitális szolgáltatások ezeken a területeken kiemelkedően javítják az életminőséget és növelik az emberek lehetőségeit” – mondta Sagyibó Viktor, a Microsoft Magyarország kormányzati kapcsolatok igazgatója.

A pályázaton nyertes laptopokra jogosultak közel 40 százaléka az álláskeresők, a 45 év felettiek, a kismamák és a megváltozott munkaképességűek közül került ki. Nekik munkahelyük megtalálásában, megtartásában és az önképzésükben segíthet a program. A hátrányos helyzetű általános és középiskolai diákoknak, valamint az egyetemistáknak is segít a program, ők ezáltal jobb esélyekkel tudnak továbbtanulni, ami későbbi elhelyezkedésüket is segíti. A nyertesek több, mint harmada ebből a körből kerül ki.

„Több, mint egy 1 éve keresek állást, most remélhetőleg a finisben vagyok, mert a minap végeztem egy felvételi procedúra utolsó körével” – mondja a miskolci Csonka Tekla, aki hangsúlyozza: „az internethez való hozzáférés azért fontos segítség, mert ma már hagyományos kommunikációs eszközökkel szinte lehetetlen állást találni. Mindenhová az interneten kell beküldeni az önéletrajzokat, és a kommunikáció is online zajlik.”

A nyilvántartásba vett munkakeresők és a kisgyermeküket egyedül nevelő szülők 15 százalékot tesznek ki a nyertesek között. A laptopot kapók közel háromnegyede él Miskolcon, egynegyede pedig a miskolci járás más településein. Az idősebbek sem maradtak ki a programból, nekik a hivatalos ügyek intézésében, valamint a családdal való kapcsolattartásban, és a tájékozódásban segítenek az Digitális Közösség Miskolc Program eszközei és szolgáltatásai.

„A laptop is hatalmas segítség, de nekem az is megfizethetetlen volt, hogy elvégezhettem egy tanfolyamot, amin megtanultam használni. Ma, ha szükségem van egy receptre, vagy éppen meg szeretnék tanulni valamit, mindig az internetre megyek föl. Szakembertől tanulhattuk meg azt, milyen valóban hasznos dolgokra használhatjuk a most kapott eszközöket. Például azt, hogyan intézzük ügyeinket az Ügyfélkapun keresztül úgy, hogy ne kelljen bemenni az okmányirodába, vagy, hogy hogyan tudom tartani a kapcsolatot a gyermekeimmel, unokáimmal. Amióta megvan, a rokonoknak, barátoknak is megmutatom, mire jó a technika” – mondta Bosnyákné Molnár Erzsébet, akinek kedvenc hobbijában, a rejtvényfejtésben is segít a net, így esetében is igaz: az ember egy életen át tanul.

A Digitális Közösség Miskolc Programban megnyert eszközök nemcsak azoknak segítenek, ahová kerültek, hanem a család többi tagjának, szomszédoknak, baráti köröknek is. „Nagyon fontos, hogy az internet mindennapi hasznára ráérzők saját, szűkebb környezetükben továbbadják a tudást a kisközösségek tagjainak” – hívta fel a figyelmet a program másodlagos hasznára Sagyibó Viktor.

„Angoltanárként a mindennapi munkámat könnyíti meg a számítógép és az internet. A tanításban és a tanulásban is sokat segít, mert mindig találok új oktatási anyagokat, módszereket, amit az órákon hasznosítani tudok. Azt tapasztalom, hogy kismama-társaim komoly közösségi életet élnek a Facebookon és más fórumokon, így kevesebbet vannak egyedül, s egyre hasznosabban töltik el a szabadidejüket” – mondta a két és fél éves gyermeke mellett épp csak munkába állt Ferenczné Fodor Éva.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek