Connect with us

technokrata

Nagyot lép a Microsoft: itt a Windows 10

microsoft__logo

Dotkom

Nagyot lép a Microsoft: itt a Windows 10

A névválasztás nem véletlen: alaposan megújul az operációs rendszer.

A Microsoft nem felejtett el számolni, ugyanis tényleg Windows 10 néven érkezik a jelenlegi 8-as utódja. Miután a mostani rendszer bemutatása után meglehetősen vegyes fogadtatásban részesült, így ezzel is szeretnék jelezni a felhasználók számára, hogy meghallgatták a kritikákat. Az új rendszer minden eddiginél több platformon futtatható lesz, a hagyományos PC-től kezdve a konzolon át az okostelefonig. Persze ez így nem teljesen igaz, hiszen egy telefonon nyilván más felülettel találkozunk, mint egy normál asztali gépen. A lényeg a programok számára biztosított átjárhatóság lesz, vagyis egy adott szoftvert könnyedén lehet majd futtatni a különböző eszközökön, köszönhetően az azonos szoftveres alapoknak. Érdekes, hogy a rendszer bemutatójára mindössze 50 médiát hívtak meg, még élő videóközvetítés sem volt, pedig ilyet kisebb horderejű bejelentéseknél is előszeretettel alkalmaznak.

windows10_2

Az új generáció egyik legfontosabb újdonsága, hogy visszatér a Start menü, ugyanis ennek eltűntetése okozta a legnagyobb sokkot a felhasználók körében, emiatt támadták a legtöbben a redmondi óriást. A hosszú évek során megszokott rendszerelem tehát újra elfoglalja helyét a képernyőnk bal alsó sarkában, ahogy azt korábban is tette. No de persze nem csak szimplán visszaoperálták a régi verziót, egy alaposabb felújítást is kapott. Immár az egerünkkel a számunka kényelmes méretre nagyíthatjuk, illetve csempéket is elhelyezhetünk benne. Már nem ide kötődik, de az appok végre szimpla ablakban is futtathatók, nem kell mindegyiknek teljes képernyőn működnie.

windows10_1

Természetesen a Start menü újjáélesztése azért is volt fontos, hogy aki a kezelőfelület miatt nem váltott a Windows 8-ra, azt most átcsábítsák az új 10-esre. Amikor a csempés megoldás bemutatkozott, gyorsan kiderült, hogy bár érintőkijelzőn egész jó megoldás, de klasszikus billentyűzettel és egérrel, illetve touchpaddal meglehetősen körülményes a használata. A mérnökök reményei szerint a Windows 10 mindkét beviteli formátum esetén jól használható lesz. Meghagyják a képernyő jobb széléről előhozható, Charms névre hallgató gyorsmenüt is.

windows10_3

Egy teljesen új gomb is felbukkan a visszatérő tálcán, ezzel az éppen futó alkalmazásokat és ablakokat nézhetjük meg egy kisméretű listában, egyfajta task manager lesz. Lehetőség lesz virtuális asztalok létrehozására is, amit egyébként az Apple OS X-je már régóta tud. A kezelőfelület átalakítása lényeges abból a szempontból, hogy a vállalati ügyfeleknek eszük ágában sem volt váltani Windows 8-ra, márpedig ők a Microsoft legfontosabb partnerei. Most a Windows 10-nél ez a probléma megszűnhet és persze a központi menedzselés is megoldható, minden platformon. Pontos megjelenési dátum egyelőre nem hangzott el a sajtóbemutatón, egyelőre a jövő áprilisban esedékes konferencián is lesznek újdonságok a rendszerrel kapcsolatban. Ezekből kiindulva valamikor 2015 közepe körül kerülhet piacra a végleges verzió. Ugyancsak titkolják még, hogy a Windows 8 felhasználók ingyen frissíthetnek majd, avagy nekik is fizetniük kell és ha igen, mennyit.. Aki már most kíváncsi az Windows 10-re, az a tesztverziót már e cikk megjelenésével egyidőben letöltheti a Windows Insider Program keretein belül.

windows10_4



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek