Connect with us

technokrata

Közép-Európa előnnyel indul az adatfeldolgozásban

Dotkom

Közép-Európa előnnyel indul az adatfeldolgozásban

Lassabban gyűlnek az adatok a közép-európai vállalatoknál, mint a világátlag- derítette ki az IDC regionális kutatása, amelyet az SAP szoftvercég felkérésére készített a piacelemző. A megkérdezett vállalatok hatvan százalékánál legalább három évig tart az információk duplázódása, mely lassabb, mint a világátlagnak tekintett másfél-két év.

Fontosnak tartják ugyanakkor a magyar, a szlovák, a cseh, és a lengyel vállalatok, hogy ezen adatokat gyorsan tudják feldolgozni, mert szerintük így jobban meg tudnak felelni vásárlóik igényeinek. Ennek érdekében még automatizált módon is készek elemezni az ún. struktúrálatlan forrásokat, azokat, amelyeket sokáig csak manuálisan lehetett, mint például a beérkező panaszos leveleket.

Múltból a jövőbe

Minden hatodik vállalat látja annak szükségességét, hogy olyan specializált eszközt használjon, mellyel a múltbeli adatokból következtethet a közeljövő várható eseményeire. E téren leginkább a cseh, és a szlovák vállalatok járnak élen, közel minden második megkérdezett cég már vesz igénybe prediktív analitikai megoldást.

A szállítói piac

Kiderült az is, hogy erős korreláció van a vállalatirányítási rendszer, és az üzleti intelligencia megoldások között. A régiós cégek hetven százalékánál ugyanazon gyártó megoldásait vetik be mindkét területen.

A felmérés rámutatott, a visegrádi országokban is a nagy, multinacionális szállítók termékét használják, az egyedi fejlesztésű üzleti intelligencia rendszerek penetrációja kevesebb, mint nyolc százalék. A cégeken belül leginkább a pénzügyi, és az értékesítési osztály munkatársai veszik aktívan igénybe e megoldásokat, jellemzően összesen öt-húsz fő között létszámmal.

Személyes kapcsolatok

Nem érdemes a szállítóknak hagyományos módon, e-mailokkal, közösségi médián keresztül, vagy éppen konferenciákon keresztül bombázni a cégeket a legújabb hírekkel. Az üzleti intelligenciával kapcsolatos tudásukat jellemzően közvetlenül az értékesítőktől, és a weboldalakról szerzik be a döntéshozók.

Mennyit költenek?

Büdzsé kapcsán a vállalatok elmondták, hogy informatikai költéseik jellemzően maximum tíz százalékát költik analitikai eszközökre, és elérhető erőforrásaik tavalyi évhez képest alig változtak.

„A magyar vállalatoknál megfigyelhető az üzleti intelligencia folyamatosan erősödő használata. Ezzel nem csupán felgyorsul a döntéshozatal, hanem a megérzések, és a korábbi manuális, fél-manuális gyakorlatok helyett növekszik a megbízható, transzparens információk jelentette döntési bizonyosság, és magyarázhatóság. Az ezt segítő megoldások már a felhőből is egyszerűen elérhetőek, így nagyon rövid idő alatt bevezethetőek””- mondta el Takács Béla, az SAP Hungary Kft. termékfelelőse.

Magyarországon az SAP 76%-os piaci részesedéssel bír az üzleti analitikai piacon. A felmérést az IDC készítette kétszáz közép-európai cég megkérdezésével, a nyáron. A kutatás a közép-és nagyvállalati kört érintette, mindegyikük kétszázötven-és ötezer fő közötti létszámot foglalkoztat.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek