Connect with us

technokrata

Már szeptemberben kipróbálhatjuk a Windows 9-et

Dotkom

Már szeptemberben kipróbálhatjuk a Windows 9-et

A Windows 9, avagy a Windows Threshold demó változata hamarosan elérhető lesz.

Kevesen vannak, akiket magával ragadt a Microsoft legutolsó próbálkozása, és már nem kell sokat várnunk, hogy magunk mögött hagyjuk a Windows 8-at. A ZDNet információi szerint, az óriásvállalat hamarosan kiadja a Windows 9 demo változatát, és szeptember végén, október elején már ki is próbálhatjuk az új operációs rendszert. Hozzátették továbbra azt is, hogy aki installálja a megjelenés előtti verziót, havi rendszerességgel kapja majd a frissítéseket, de ez elfogadható egy új rendszerért cserébe.

Ahogy azt korábban is hallottuk, a Windows Threshold-ként is emlegetett rendszer minden platformot kiszolgál majd, így a tableteken, okostelefonokon, és PC-ken is működni fog a könnyebb átjárhatóság, és az uniformizálás érdekében. Sajnos semmi egyebet nem árultak el a szoftverről, de nemsokára közelebbről is szemügyre vehetjük a Microsoft új koncepcióját.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek