Connect with us

Hirdetés

technokrata

A kkv-k sokat tudnának spórolni az üzleti internetcsomagokon

Dotkom

A kkv-k sokat tudnának spórolni az üzleti internetcsomagokon

A megfelelő, a cég igényeire szabott internetcsomagok kiválasztásával a hazai vállalkozások jelentős összeget tudnának megspórolni. A szolgáltatás aktualizálásával, kombinált csomagok használatával, illetve a megfelelő, olcsóbb technológiára való átállással a cégek átlagosan akár évi 50-100 ezer forintot is megspórolhatnának, de egyes esetekben akár ennek többszörösét is – foglalja össze elemzését az Internetet.hu távközlési ár-összehasonlító portál.

A KSH jelenleg legfrissebb, 2013-as adatai alapján a hazai vállalkozások csupán 89 százaléka használ üzleti internetet, amellyel az Európai Unió tagállamai közül csak Romániát (79%) és Bulgáriát (87%) előzzük meg, miközben több nyugat-európai és skandináv országban 98-100 százalék az arány. A legelterjedtebb üzleti hálózatnak a DSL számít, Európában a cégek 40 százaléka használja, de a mobilinternet is egyre elterjedtebb (34%), főleg a 250-nél több főt foglalkoztató vállalkozások körében (41%). A csomagok között a legdrágábbnak számító bérelt vonali hálózattal a nagyvállalatok 22 százaléka rendelkezik, azonban még a kisebb, 10-49 főt foglalkoztató cégek közül is 6 százalék használja.

„A cég számára megfelelő technológia kiválasztása kulcskérdés az árat illetően. Például, ha egy kkv számára nem létfontosságú a közel 100%-os rendelkezésre állás, akkor felesleges bérelt vonali internetben gondolkodni. Kimagasló árát ugyanis legfőképp ez, illetve a magas feltöltési sebesség, a folyamatos felügyelet és a gyors hibaelhárítás indokolja, amelyek inkább a nagyobb cégek számára elengedhetetlenek. A kisebb cégek könnyen találhatnak hasonló sebességű kábeles vagy DSL-csomagot” – magyarázza Solt Ádám, az Internetet.hu távközlési szakértője.

A használati szokásoknak megfelelő csomag kiválasztása mellett jelentős összegeket lehet megspórolni, ha a hűségidő lejárta után a cég leellenőrzi az elérhető kedvezőbb csomagokat, illetve ha a több szolgáltatást kombinált csomagban kéri. A kkv-knak érdemes időt és energiát szánni az alternatívák felkutatására, ugyanis a nagyvállalatoknál már jellemző, hogy külön alkalmazott figyeli az efféle költségek csökkentési lehetőségeit, illetve a szolgáltatók is inkább a nagyobb cégek kegyeiért versenyeznek egymással. Az optimális csomagra való váltással akár évi 50-100 ezer forint is megspórolható, de ha a bérelt vonali szolgáltatás cseréjét is beleszámoljuk, ennek többszöröséről is beszélhetünk. Az üzleti internetcsomagok árainak összehasonlítása ezen a linken érhető el.

Solt Ádám szerint viszont nem szükséges a legalacsonyabb árú, lassúbb és kevésbé megbízható csomagokra lecsapni ahhoz, hogy a cég jelentős összegeket spórolhasson meg. Több internetszolgáltató is kínál mérsékelt árakon minőségi szolgáltatást, viszont ahhoz, hogy ezekre rátalálhasson a cég, érdemes végigolvasni és összehasonlítani a környéken elérhető szolgáltatók által kínált csomagok jellemzőit. A lakossági szegmenssel szemben azonban a cégeknek annyival szélesebbek a lehetőségeik, hogy az internetszolgáltatók a cég egyedi igényeinek felmérése alapján is készítenek árajánlatot.

pic

Az Internetet.hu-ról

Az Internetet.hu piacvezető, független összehasonlító portál a magyar távközlési szolgáltatók szakértője, amely mind lakossági, mind vállalati fogyasztók számára elemzéseket, híreket, tanácsokat és információkat biztosít a telekommunikációs szektor szolgáltatásairól és díjairól. Egyedülálló, több mint 50 szolgáltató csomagjait tartalmazó, folyamatosan frissülő portfoliójának köszönhetően a távközlési szolgáltatások iránt érdeklődő, illetve azokat igénybe vevő fogyasztók a lehető legteljesebb képet kapják a lakóhelyükön elérhető szolgáltatásokról. A portál küldetése, hogy a fogyasztók a számukra elérhető összes információ birtokában képesek legyenek a megalapozott, racionális döntéshozatalra, és hogy kiválaszthassák az igényeikhez legközelebb álló távközlési (internet, televízió, vezetékes vagy mobiltelefon) csomagokat. Solt Ádám, az Internetet.hu távközlési szakértője már 10 éve foglalkozik termékek és szolgáltatások internetes összehasonlításával.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés