Connect with us

Hirdetés

technokrata

Itt a Lomo’Instant: Visszatérnek az emlékek

Dotkom

Itt a Lomo’Instant: Visszatérnek az emlékek

Azonnali fotónyomtatásra képes eszköz tarolta le a Kickstartert.

Ugyan a mai fiatalok nagy része egyáltalán nem ismeri a Polaroid fényképezőgépeket, a 80-as és 90-es évek egyik legnépszerűbb, azonnali fotónyomtatásra alkalmas készülékeinek napjainkban is vannak rajongói. Épp ezért, talán nem véletlen, hogy az eredetileg 100 ezer dollárosra tervezett Kickstarter gyűjtés végén a Lomo’Instant rajongói több mint  1 millió dollárral járultak hozzá a masina megvalósulásához.

lomoinstant-640x426

A mai trendeknek megfelelően  kissé elnagyolt, “instagramos” dizájnnal rendelkezik az újdonság, ezzel biztosan sok fiatalnak nyeri majd el a tetszését. Jó hír, hogy a készülék már a piaci bevezetés küszöbén áll, a Lomography oldalán akár már elő is rendelhetjük, igaz az első példányok csak decemberben érkeznek meg hozzánk.

A 119 és 169 dollár közötti áron kínált újdonság minden bizonnyal sok érdeklődőt vonz majd, hiszen kevés fényképezővel lehet jobban feltűnni, mint egy olyannal, amely azonnal ki is nyomtatja az élményeinket.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés