Connect with us

technokrata

Környezetbarát ajándékokkal kedveskedett a Samsung

IMG_5654

Dotkom

Környezetbarát ajándékokkal kedveskedett a Samsung

Három család otthona válhatott zöldebbé a Samsung jóvoltából.

A Samsung Magyar Electronics Zrt. az idei WWF Föld Órája kezdeményezés egyik támogatójaként három szerencsés regisztráló otthonában cserélte ki a hagyományos izzókat energiatakarékos és környezetbarát LED fényforrásokra, amellyel a háztartások hosszú távon jelentős energiát takaríthatnak meg. A programhoz csatlakozóknak nem kellett mást tenniük, mint március 29-én 20 óra 30 perckor egy órára lekapcsolni a villanyt az otthonukban, és regisztrálni a foldoraja.hu weboldalon.

A környezetvédelemről és annak fontosságáról szinte nincs ember, aki ne hallott volna. Az első és egyik legegyszerűbb dolog pedig, amellyel mi, hétköznapi emberek is tehetünk valamit a Föld jövőjének védelméért, az a világítás, hiszen amellett, hogy a jelentős mennyiségű áramot fogyaszt a költségvetésből is nagy szeletet hasít ki. A WWF évről-évre ismétlődő kampánya is ezekre a problémákra hívja fel a figyelmet a világ legnagyobb civil önkéntes akciójával, a WWF Föld Órájával.

IMG_5654

A kezdeményezés támogatása mellett a Samsung a könnyedén kivitelezhető környezetbarát életmódra is fel kívánta hívni a figyelmet, így három, a programhoz csatlakozó regisztráló otthonát tette zöldebbé. Az egyik szerencsés nyertes otthonában így például 26 darab 10,W-os LED fényforrás váltotta ki a 60W-os hagyományos izzókat, amelynek köszönhetően évente közel 100 ezer kWh energiát takaríthatnak meg, ami a LED-es fényforrások összesen 15 éves élettartama alatt több mint 700 ezer forintot jelenthet. Arról nem is beszélve, hogy ez idő alatt közel 300 darab hagyományos fényforrás hulladékká válásától és több mint 5000 kg szén-dioxid kibocsátásától is megkímélhetik a környezetet.

„Az elmúlt néhány évben repülőrajtot vett LED-technológiának köszönhetően az emberek egyszerűen, kompromisszomok nélkül is élhetnek környezettudatos életet. A hagyományos izzókhoz képest a háztartások így kevesebb energiát használhatnak világitásra, miközben a fényforrások hosszú élettartama miatt sokkal kevesebb hulladék keletkezik” – mondta el Tóth Ákos, a Samsung LED üzletágának termékmenedzsere.

A Samsung 20 éve világelső a félvezetők gyártásában, és ebből a pozícióból vált úttörővé a LED-es világítástechnológiában. A Samsung Magyarországon 2013 novemberében lépett be a világítástechnika piacára első lakossági és üzleti célra szánt LED fényforrásaival.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek

2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő