Connect with us

Hirdetés

technokrata

Globális nyári egyetem hazánkban

Dotkom

Globális nyári egyetem hazánkban

Nyáron sem áll meg a lehetőség a tanulásra, külföldről jönnek diákok hozzánk nyári egyetemre

Június 1- 6 között Budapesten kerül megrendezésre a Nemzetközi Szuperszámítástechnikai Nyári Egyetem. A rendezvényre idén már ötödik alkalommal kerül sor. A 6 napos Nyári Egyetemre az Egyesült Államokból, Kanadából, Japánból és az Európa országaiból érkeznek hallgatók, összesen nyolcvanan. A rendezvényt első sorban Phd hallgatók számára szervezik, és a programozási előképzettség előfeltétel. A program délelőttönként hagyományos előadásokat foglal magába, míg a délutánokat rendszerint workshopokkal töltik ki.

2010-ben, az Európai Unió és Amerikai Egyesült Államok együttműködésében jött létre a Nemzetközi Szuperszámítástechnikai Nyári Egyetem elnevezésű kezdeményezés. A programot páros években európai országokban, míg páratlanokban az Egyesült Államokban rendezik meg. Az EU a PRACE projekten keresztül vesz részt a projektben. Előbbinek hazánk is tagja, így nem véletlen, hogy az idén már ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Nyári Egyetemnek épp Budapest ad otthont.
A június 1-6 között zajló programra az Egyesült Államok és az Európai Unió mellett Japánból és Kanadából is érkeznek hallgatók, összesen nyolcvanan. A hatnapos Nyári Egyetemen való részvételt még márciusban hirdették meg. Az elmúlt évek sikereit követően idén is óriási volt a túljelentkezés. Összesen 533-an adták be pályázatukat a részvételre. A legnagyobb érdeklődés az Egyesült Államokban volt, itt a 30 meghirdetett helyre 252-en jelentkeztek. A rendezvényen a világ elit egyetemeinek hallgatói képviseltetik magukat.
A program elsődleges célcsoportja a Phd hallgatók, illetve posztdoktori képzésben résztvevő tudósok. A szervezők szerint a programozói előképzettség a Nyári Egyetem sikeres abszolválásának az előfeltétele. A képzés programja délelőttönként hagyományos előadásokból áll, míg délutánonként workshopokon vehetnek részt a hallgatók.
A június eleji rendezvényen olyan témákat vitatnak meg a résztvevők, mint: hozzáférés a számítógépes infrastruktúrákhoz, ágazati kihívások (ld.: kémia, fizika, bioinformatika területei), programozási kérdések, teljesítményelemzés vagy éppen a tudományos vizualizációk területe. A program egyik sajátossága, hogy a világ számos pontjáról érkező, neves előadók nemcsak prezentációikkal képviselik ismereteiket, eredményeiket hanem kvázi mentor funkciót is betöltenek a 6 napos rendezvény időtartama alatt.

 

szuperszamitogep_screenshot_20120618171305_2_nfh
Magyarország mára a szuperszámítástechnikai beruházások, és fejlesztések területén Közép-Kelet Európát tekintve az élmezőnyben foglal helyet. Hazánkban jelenleg is zajlik a Szuperszámítástechnika a felsőoktatásban elnevezésű projekt. A beruházás következtében 2014 végéig megnégyszereződik a magyar szuperszámítástechnikai összkapacitás. Ezt a gyakorlatra úgy lehetne lefordítani, hogy olyan teljesítménnyel bír majd a hazai rendszer, mintha a világ 7 milliárd embere kezébe venne egy-egy számológépet, és másodpercenként kb. 30 ezer műveletet hajtanának végre egyszerre. A projekt két kiemelt központja Budapest és Debrecen. A Magyar Állam és az Európai Unió összesen közel 2 milliárd forinttal támogatja a projektet.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés