Connect with us

Hirdetés

technokrata

Óriási felvásárlásra készül a Twitter

Dotkom

Óriási felvásárlásra készül a Twitter

A Twitter music bukása után új helyről törne be a zeneiparba a szolgáltatás.

Márciusban állt le végleg a Twitter Music, a közösségi oldal zeneszolgáltatása. A nem sok vizet mozgató megoldás után sem mondott le a piacról a Twitter, így a legújabb információk szerint a felvásárlás mellett döntöttek. Az biztos, hogy a lépést nem aprózzák el, hiszen a Twitter csapata a 250 milliós felhasználói bázissal bíró SoundCloud-ra vetett szemet.

twitter

Bár elsőre kissé meglepő, hogy miért egyből egy ekkora szereplő megszerzésén munkálkodik a közösségi oldal, azt fontos tudni, hogy a zeneszolgáltatásra utaló legtöbb hivatkozást a Twitter oldalain helyezik el, így a mikroblog szolgáltatás felhasználóinak körében már ismert a SoundCloud neve. A Re/code információi alapján a két fél rövidesen meg is köti az üzletet, ám pontos összegről még nem esett szó. A SoundCloud legutóbb az év elején esett át egy tőkeemelésen, így a portál jelenleg körülbelül 700 millió dollárt ér, mely jelentősen nagyobb összeg a Twitter eddigi felvásárlásainál.  A hírt természetesen egyik fél sem kommentálta.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés