Connect with us

technokrata

Átlépheti a 3 milliárdot az internettel rendelkezők száma

better-internet-4-kids_1

Dotkom

Átlépheti a 3 milliárdot az internettel rendelkezők száma

Idén minden eddigi rekordot megdönthet az internet előfizetések száma.

Az év végén már több mint 3 milliárd ember rendelkezik majd internettel, legalábbis a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) kutatása szerint. Az ENSZ szervezete szerint 2014 végén a világ 40%-a használhatja majd az internetet, ennek a számnak a 2/3-a pedig fejlődő országban lévő lakosokból adódik össze.

Nemcsak ezekben a térségekben örvend óriási népszerűségnek a világháló, Európában például négy lakosból három internetezik, ez az arány Amerikában kettő a háromból, míg Ázsiában csak az emberek egyharmada használja az információszerzés ezen módját.

better-internet-4-kids_1

Nem csökken a mobil használat népszerűsége sem, az egész világon már gyakorlatilag mindenki rendelkezik egy készülékkel, hiszen az előfizetések száma a 7 milliárdhoz közelít. Az okostelefonok terjedését jelzi, hogy 2014 végére már 2,3 milliárd mobilinternet előfizetés lesz majd a világon.

Az internet népszerűsége tehát töretlen, a Cisco által végzett felmérés alapján napjainkban 10 milliárd eszköz csatlakozik a világhálóra, ez a szám pedig 2050-re elérheti az 50 milliárdot.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek

kiemelt-kep
2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd