Connect with us

Hirdetés

technokrata

Mindent, amit a kütyükről látni érdemes! Veletech 2014 összefoglaló

Dotkom

Mindent, amit a kütyükről látni érdemes! Veletech 2014 összefoglaló

Idén is jó hangulatban zajlott a Veletech.

Idén is megrendezésre került a Veletech kiállítás, ahol a megszokott módon a legtöbb gyártó is képviseltette magát.  Személy szerint harmadszor vettem részt ezen a kiállításon, igaz előtte még Mobile Meeting néven ismerhettük. Idén a szerkesztőségből én mentem ki mint sajtós, így ebben a pozíciómban jártam végig az összes standot, hogy megnézzem nagy durranások vannak kinn amit még nem láthattunk.

DSC_0042

Volt kinn pár érdekes mobil, mint például a HTC One M8, az Alcatel Idol 2 család,  az Xperia Z2,  az Xperia Z2 Tablet, de az egyik igazi csemege a rengeteg régi kütyü volt.  A retro jegyében megcsodálhattunk jó pár, az elmúlt két évtizedből származó Apple számítógépet, de rengeteg oldtimer mobil is volt a kirakat mögött.

DSC_0034

Izgalmas volt, hogy az emeleten régi játékokkal lehetett játszhattunk melyek -ha csak rövid időre is-  visszarepítettek minket az időben. Néhány méterre már egy egész más érdekességbe botlottunk, itt igényes, saját készítésű gépházakat lehetett látni, illetve élőben is megcsodálhattunk egy készülő házat.

DSC_0057

A különlegességek sok embert érdekelt, hiszen rengetegen fordultak meg idén is,  reggel már nyitás előtt kígyózott a sor, de szerencsére nem volt tömegnyomor, hála a Millenáris nem éppen kicsi épületének.  A kiállítások közben javában zajlottak a főszínpadon megtartott  előadások is, illetve lehetőségünk volt még nyereményjátékokon és tombolán is részt venni.

DSC_0062

Azért még mindig az új kütyüké volt a főszerep, így lehetőségünk volt a legújabb modelleket is megszemlélni. Ott volt a Galaxy S5 is (melyről hamarosan tesztet is olvashatnak a WikiTech hasábjain), melynek a nagy kapkodásban sikerült megmérnie a pulzusom. A mért 68-as érték sikeresen ki is akasztotta, mert utána már nem mérte meg nekem.

DSC_0043

Az Xperia Z2 szép, jó és gyors volt, a HTC One M8 pedig eszméletlen minőségi és gyönyörű dizájnnal rendelkezik.  Az igaz, hogy sokat nem tudtam tesztelni rajtuk, hiszen tömött sorok is álltak mindkét modell előtt.

DSC_0032

Az Alcatel standján megtaláltuk az új Firefox OS alapú készüléket amit el is kezdtem nyomkodni, de sajnos már elsőre akadt a menü lapozása és más területeken is lassúcskának bizonyult a telefon. A hardver ismeretlensége miatt nem tudom mi volt az oka, de csalódást okozott nekem, bíztam benne, hogy a sok fejlesztés meghozza az eredményét, ám ez a látott példány alapján nem jött össze.

DSC_0037

A kínai Huawei standján csak újdonságok bukkantak fel, mint például az Ascend G6, a G630 vagy a G750. Az LG sem bízta a véletlenre az érdeklődést, ugyanis láthattuk a G2 minit és az F70-et is . Az LG televíziókat is hozott a helyszínre, itt csodálhattuk meg talán többen is először élőben a hajlított televíziójukat mely igen impozáns látványt nyújt és a képe is gyönyörű.

DSC_0041

A terepen a kütyükön kívül voltak még szimulátorok (repülőgép, autó) amit ki lehetett próbálni, ez minden bizonnyal igazán élvezetes perceket nyújtott azoknak akik versenyezni szeretnek az autóval és ezt a mindennapi közlekedésben nem tehetik meg, netán nincs jogosítványuk.

DSC_0046

Ami tavaly nem volt, de idén szerintem jópofa volt, hogy megtekinthettünk  két igazi járművet is, illetve egy versenymotor is képviseltette magát. Az egyik autó egy Mini Cooper volt, a másik pedig egy OT-s rendszámú, valószínűleg 1969-es Ford.

DSC_0047

A rendezvény eddig mindig jó hangulatban telt, a lelkes felhasználók közelebb kerülhettek az újdonságokhoz és a cégekkel is közvetlenebbül tudtak beszélni, ez most sem veszett el, ezért is nagyon jó a Veletech.

DSC_0025

Jövőre remélhetőleg újra ott lehetünk, addig is mi továbbra is minden nap a legfrissebb hírekkel állunk elő és a tesztekkel sem állunk meg.

DSC_0064



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés