Connect with us

Hirdetés

technokrata

Százezreket csapnak be a bűnözők a társkereső oldalakon

Dotkom

Százezreket csapnak be a bűnözők a társkereső oldalakon

Egy brit felmérés szerint több mint kétszázezer embert szedtek már rá romantikázó bűnözők a társkereső oldalakon. Az FBI már külön ajánlásokat fogalmazott meg a társkeresőknek. A becsült kár évente több mint 10 milliárd forint.

Több százezer áldozat

A Leichester Egyetem kutatása szerint Nagy-Britanniában az elmúlt öt évben 230 ezer embert szedtek rá a bűnözők az online társkereső oldalakon. A bűnözők hamis képekkel és adatokkal jelentkeznek be ezekre az oldalakra, azzal a céllal, hogy pénzt csaljanak ki áldozataikból – idézi a tanulmányt a pua.hu

Monica Whitty professzor szerint a politikusoknak, bűnüldözőknek és a társkereső szolgáltatóknak össze kell fogniuk, hogy csökkentsék az esetek számát, és hogy segítséget nyújtsanak az áldozatoknak.

„Meg kell érteni, hogy itt nem csupán több ezer font elvesztéséről van szó, hanem egy súlyos traumáról is. Az áldozatnak fel kell dolgozni, hogy szerelmük becsapta és kirabolta őket.”

A kutatók arra is felhívták a figyelmet, hogy az áldozatok gyakran depresszióba esnek, és öngyilkossági terveket fontolgatnak.

„Gyakran előfordul, hogy az áldozatok nem hiszik el, hogy szerelmük valójában bűnöző, ami a rendőrség munkáját is nehezíti”.

Éppen a tagadás miatt a hivatalosan bejelentett esetek száma töredéke a valós eseteknek. Tavaly Nagy-Britanniában 1200 ilyen ügyben indított nyomozást a brit rendőrség, de szakértők szerint a valós szám ennek több tízszerese.

wifi-internet-thief-user-400x266

Már az FBI is felfigyelt az online szédítésre

Az online szédítés súlyosságát jól jelzi, hogy az FBI idén egy közleményt is kiadott, amelyben a társkeresők kockázataira figyelmeztet. Az FBI szerint a legnagyobb veszélyben a negyven év feletti elvált vagy özvegy nők vannak, adataik szerint az áldozatok 60%-a 45 év feletti nő.

A közlemény szerint a bűnözők két módszert alkalmaznak. Az egyik, amikor hosszas levelezés, és kisebb ajándékok után a csalók egy tragédiára hivatkozva kérnek pénzt az áldozatuktól.

A másik módszer, hogy valamelyik közösségi oldalra és intim részletekre terelik a beszélgetést, majd pénz követelnek, különben nyilvánossá teszik a beszélgetést.

Az FBI arra is felhívja a figyelmet, hogy a csalók gyakran előre kiválasztják áldozatukat, és annak adatai alapján készítik el saját profiljukat, szinte válaszként leendő áldozatuk elképzeléseire.

Egy fiatalkorú áldozat így jellemezte őket: „Ezek profik a csajozásban, csupa kedvesség, sárm, ajándékok, odafigyelés, és persze tökéletes csajozós dumák. Mintha beléd látnának”.

internetshop 

Tízmilliárdokat csalnak ki

A szakértői becslések szerint évente 65 millió dollárt, azaz mintegy 15 milliárd forintot csalnak ki az áldozatoktól az online társkereső oldalakon. A csalás mértékét mutatja, hogy ma már az Egyesült Államokban minden tízedik társkereső profil pénzszerzési célokat szolgál.

A legtöbb esetben a kicsalt pénzt nagyon nehéz visszaszerezni. A múlt héten hozta nyilvánosságra azt az ügyet az FBI, amelyben egy 66 éves nőtől fél millió dollárt csalt ki egy nigériai férfi. A csaló először üzenetekkel, virágokkal és kis meglepetésekkel hitette el a nővel, hogy szereti, majd nemlétező olajipari befektetéseihez kért pénzt. A bűnözőt végül elfogták, de a pénznek csak kisebb részét sikerült visszaszerezni.

fiatalok_internet

Minden ötödik kapcsolat már online születik

Természetesen nem csak a bűnözők vannak jelen a társkereső oldalakon. Szociológusok szerint a mai világban a kapcsolatok ötöde már online társkeresőkön születik. Csak az Egyesült Államokban 40 millió ember próbálta már ki az online tárkeresést, de idehaza is több millióan regisztráltak már társkereső oldalakra.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés