Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kognitív számítástechnika, felhő alapokon: Itt a Watson Group

Dotkom

Kognitív számítástechnika, felhő alapokon: Itt a Watson Group

Az IBM bejelentette a Watson Group megalapítását. Az új üzleti egység célja, hogy felhő alapú kognitív számítási technológiákra építő alkalmazásokat és szolgáltatásokat fejlesszenek és vezessenek piacra.

Watson az IBM szuperintelligens számítógépe, melyet 2011-ben mutattak be a nagyközönségnek egy amerikai tévés vetélkedőben, ahol műveltségi kérdésekre válaszolva győzte le emberi ellenfeleit. Technológiáját azóta egészségügyi kutatásokban és az üzeti életben használják, kapacitásait tavaly év végén a fejlesztők számára is elérhetővé tették. A most bejelentett Watson Group megalapítása a szuperinnováció lehetőségeinek további kiaknázását szolgálja.

11837463905_609d078029_b

„Watson megalkotása az IBM száz éves történetének egyik legfontosabb mérföldköve, amelyet most a felhő alapú kognitív technológiai innovációk révén lehetőségünk nyílik megosztani az egész világgal.”– jelentette be a Watson Csoport vezetésével megbízott Michael Rhodin. Ezekkel a fejlesztésekkel az új piacokon és ügyfeleken keresztül egész iparágakat alakíthatnak át. A Watson Group az IBM stratégiájának megfelelően olyan szoftverek, szolgáltatások és appok új generációját fejleszti, amelyek a kognitív technológiára építenek; használatuk során tanulnak az emberi interakciókból és adatokból, gondolkoznak, természetes nyelven kommunikálnak, miközben a big datát elemezve komplex kérdésekre is villámgyorsan adnak válaszokat és hasznos belátásokkal segítik a szakembereket – ezzel hozzájárulva például az egészségügy, a pénzügyi szektor, a kereskedelem vagy épp a telekommunikációs szektor fejlesztéséhez.

Ezzel a céllal kezdték meg a munkát új New York-i központjukban, a Silicon Alley, vagyis „Szilícium közként” ismert városrészben, ahol más tehetségeket, üzleti és egyetemi partnereket is bevonnak majd a munkába. Az egymilliárd dolláros beruházás részeként százezer dollárt olyan startupok és vállalkozások részére különítenek el, amelyek a novemberben alapított Watson Developers Cloud külsős fejlesztői csoport (Watson Ecosystem) részeként hozzáférést kapnak a platform forráskódjához és saját kognitív alkalmazásokat fejlesztenek. Az IBM kétezer szakértője kezdi meg munkáját a Watson Csoportnál.

11824391585_6c3d17a84c_b

Az elmúlt három évben az IBM-nek sikerült Watsonból kereskedelmi forgalomba hozható technológiát fejleszteni, amely felhő alapon mostantól bármely intézmény vagy cég számára elérhető lesz. A továbbfejlesztett Watson huszonnégyszer gyorsabb elődjénél, miközben mérete 90%-kal csökkent, így egy kisebb szoba helyett már három pizzásdoboznyi helyen elfér.

Az első három kognitív technológia alapú szolgáltatás egyaránt felhőn keresztül érkezik és három kulcsterületre öszpontosít:

  • − Az IBM Watson Discovery Advisor kutatás-fejlesztési projekteket gyorsít fel, például az egészségügyben és gyógyszeriparban, ahol egy új készítmény bevezetése átlagosan több mint 8 évbe telik és több százmillió dollár költséggel jár. A technológia a rendelkezésre álló dokumentációból gyors információgyűjtéssel, releváns adatok értelmezésével és összefüggések felismerésével adhat új lendületet a kutatócsoportoknak.
  • − Az IBM Watson Analytics a gyors keresések eredményeit áttekinthető megjelenítéssel együtt kínálja, így a big datából nyert új felismeréseket a különböző szakterületen dolgozó szakembereknek a számukra legkönnyebben értelmezhető módon mutatja meg. Éppen ezért alkalmazása nem igényel komolyabb adatelemzői tréninget, ráadásul a megoldás érti a természetes nyelveket és interaktív formában jeleníti meg az eredményeket.
  • − Az IBM Watson Explorer a vállalatok dolgozóinak kínál lehetőséget, hogy könnyebben felfedezzék és megosszák az adatokból nyert összefüggéseket és felismeréseket, így bátrabban és sokkal gyorsabban kezdeményezhetnek big data kutatásokat. Segítségével az üzleti felhasználók vagy adatkutatók egységes keretrendszerbe foglalva találják meg az erdeményeket – akár különböző adatforrásokból és adattípusokból integrálva –, miközben biztonságos módon meg is oszthatják azokat mind az intézményen belül, mind azon kívül.

11825174446_6286a2e163_b

Watson tehát fáradhatatlan asszisztensként áll a szakértők rendelkezésére, hogy a kognitív technológiát kiaknázó alkalmazásokon és szolgáltatásokon keresztül megalapozott döntéseket hozhassanak. Ennek nyomán, a mobil, közösségi és big data technológiákkal karöltve, nemcsak szakmák és iparágak, de a mindennapjaink is jelentősen átalakulhatnak. A technológia mind a problémamegoldásban és a hatékonyabb vállalati menedzsmentben, mind jelentősebb társadalmi és környezeti célok elérésében alkalmazható, például az egészségügy vagy fenntarthatóság területén is.

 



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés