Connect with us

Hirdetés

technokrata

Több Samsung modell betiltását követeli az Apple

Dotkom

Több Samsung modell betiltását követeli az Apple

Tovább folytatódik a két vállalat évek óta tartó csatája.

Hiába van partneri viszonyban az Apple és a Samsung a termékek alkatrészeinek előállítása kapcsán, a két vállalat eltérő filozófiája a cég működésének egyéb területein bizony alaposan eltér. Így fordulhat elő, hogy közel 3 éve játszanak, lassan már véget nem érőnek tűnő csatát, melyben hol az egyik, hol a másik fél győzedelmeskedik. Legutóbb az Apple érte el, hogy 3, már nem forgalmazott Samsung modell importálását betiltsák az USA piacán.

gsmarena_001-99

Úgy néz ki, hogy ennyi nem volt elég hiszen a kaliforniai gyártó azt kéri a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságtól (ITC), hogy ezt a tilalmat terjesszék ki több készülékre is.  Bár az ITC már korábban is 2  szabadalmi ügyben ismerte el a Samsung bűnösségét, az Apple most további 3 szabadalommal kapcsolatban szeretne szankciókat elérni. Információk szerint ezzel most épp az a tervük, hogy ne csak régi, hanem friss  Samsung készülékek is kitiltásra kerüljenek az Egyesült Államok piacáról.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés