Connect with us

Hirdetés

technokrata

25 dollár járt a hibák megtalálásáért

Dotkom

25 dollár járt a hibák megtalálásáért

Szűkmarkúan “jutalmazta” a segítséget a Yahoo.

“Azt hittem viccelnek”- Ez volt a reakciója Ilia Kolochenko-nak a High Tech Bridge nevű biztonsági cég vezetőjének amikor megtudta, hogy miután szeptember 23-án 3 súlyos biztonsági hibát fedezett fel a Yahoo rendszerében, a vállalat mindössze egy 25 dolláros vouchert ajándékozott neki, amit természetesen csak a saját boltjukban lehetett levásárolni.

A feltárt sebezhetőségek segítségével bűnözők könnyedén átvehetik az uralmat a felhasználó fiókja felett, ehhez pedig mindössze egy linkre kell csak kattintania az ártatlan internetezőnek.

Kolochenko szeptember 18-án vágott bele a hibák keresésébe, majd rövid idő után talált is egyet, ám ez a Yahoo biztonsági szolgálata szerint korábban már tudtak róla és hamarosan be is foltozzák. Az úriember viszont nem adta fel és nem kellett sok, hogy két újabb súlyos problémát leplezzen le. Amikor ezeket jelezte a cég képviselőinek, azok hálálkodva 25 dolláros utalványt ajándékoztak neki – azaz egy hibáért mindössze 12,5 dollár járt-.

yahoo-offers-25-dollars-bug-bounty-reward

Mivel egy vállalat  számára kiemelkedően fontos a stabil és biztonságos működés fenntartása, így az utóbbi időkben többen is hatalmas összegeket különítettek el az ilyen “segítségek” megjutalmazására. A Microsoft akár 100 000 dollárt, a Google maximum 20000 dollárt míg a Facebook 12500 dollárt is fizet egy-egy súlyosabb hiba esetén. Ennek fényében viszont különösen arcpirító a 25 dolláros utalvány, hiszen ha a hiba nem “jóakaró” emberek számára is világossá vált volna, akkor a Yahoo-nak hatalmas összegeket kellett volna félretennie a hiba elfedésére és a felhasználók kárpótlására. Nekik ez a segítség pedig mindössze 25 dollárt ért meg.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés