Connect with us

technokrata

Dupláz a Huawei

huawei-hq

Dotkom

Dupláz a Huawei

Öt éven belül megduplázza európai K+F befektetéseit a Huawei Technologies

A Huawei Technologies, az információs és telekommunikációs technológiák (ICT) egyik vezető globális szállítója bejelentette, hogy a következő évek során tovább növeli kutatási és fejlesztési célú beruházásait Európában.  A vállalat célja, hogy eleget tegyen ügyfelei változó üzleti igényeinek, támogassa az Európai Unió ICT stratégiai céljainak megvalósítását, valamint növelje bevételeit a régióban és világszerte.

„A Huawei éves bevételének legalább 10 százalékát forgatja vissza kutatási és fejlesztési tevékenységébe. 2012-ben teljes globális bevételünk több mint 13 százalékát fordítottuk erre a célra, ami az egyik legnagyobb kötelezettségvállalás az ICT iparág magánvállalatai körében. Ezen belül tovább növekednek európai K+F beruházásaink is. Értékük 2010 és 2013 között megkétszereződött, és várakozásaink szerint az elkövetkező öt évben ismét megduplázódik majd” – nyilatkozta Renato Lombardi, a Huawei európai kutatóközpontjának alelnöke.
A Huawei eddig 13 K+F helyszínt létesített Európa-szerte – Svédországban, Finnországban, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Németországban, Belgiumban, Írországban és Olaszországban. A vállalat összesen több mint 800 K+F szakembert alkalmaz a 13 európai helyszínen. A Huawei európai fejlesztései kiterjednek az ICT hardverekre és szoftverekre, a mikroprocesszorokra, az optikai adatátvitelre és a vezeték nélküli hálózatokra.

„Legfontosabb feladataink közé tartozik távközlési és vállalati ügyfeleink segítése a hálózataikat elárasztó, egyre növekvő mennyiségű adat kezelésében, a hálózatokat alkotó alkatrészek energiafogyasztásának csökkentése, valamint a vezetékes és mobiladat-forgalom legmodernebb szoftveres felügyeletének biztosítása” – nyilatkozta Jim Lu, a Huawei közép-kelet-európai és skandináv régiójának elnöke.
huawei-hq
A Huawei nemzetközi kutató-fejlesztő csapata 70 000 mérnökből áll. A vállalat első K+F laboratóriuma Stockholmban nyitotta meg kapuit 2000-ben, a legújabb helyszínek pedig 2012-ben és 2013-ban nyíltak meg.

„Amikor a Huawei az ezredfordulón a nemzetközi szintre emelte értékesítési tevékenységét, sok más vállalathoz hasonlóan egy elosztott innovációs stratégia megvalósítása mellett döntött. Ennek eredményeként K+F intézmények alakultak a világ több pontján, amelyek mindegyike meghatározott innovációs fókusszal rendelkezik. A Huawei legtöbb K+F létesítménye innovációs klaszterekben, illetve kiválósági központokban kapott helyet. A döntések meghozatala során számos követelményt vettünk figyelembe” – fejtette ki Lombardi.

„Az első követelmény az volt, hogy K+F tevékenységeinket közelebb hozzuk ügyfeleinkhez. A második, hogy a kutatási tevékenységeket olyan helyszínekre telepítsük, amelyek már működő környezeti feltételeket kínálnak, vagyis szakképzett és tehetséges munkaerőt, meglévő kapcsolatokat az egyetemekkel és kutatóintézetekkel, továbbá megfelelő infrastruktúrát. Ezért esett a választás Észak-Európára, ahol a mobilhálózat- és bázisállomás-technológiai fejlesztésekkel, valamint mobileszköz-tervezéssel foglalkozó klaszterek már korábban létrejöttek. Ugyanezen okokból helyeztük az optoelektronikai kutatási tevékenységeket Olaszországba, Németországba és az Egyesült Királyságba” – tette hozzá Lombardi.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek