Connect with us

Hirdetés

technokrata

Magyarországon is terjed az e-learning

Dotkom

Magyarországon is terjed az e-learning

Már a jogosítvány megszerzésének az első állomásához, a KRESZ-tanfolyamhoz sem kell tantermi oktatásra járni.

Nyugaton már bevett gyakorlat, itthon pedig most kezd egyre szélesebb körben elterjedni az otthoni, számítógépes tanulás. Az oktatás ezen formája számtalan előnnyel jár, többek között költséghatékony, ugyanakkor rugalmas, és a vizsgaeredményességek szempontjából is pozitív képet mutat.

Az e-learning térnyerésével már a KRESZ-tanfolyam elvégzéséhez sem kell tantermi órákra járni. A teljes körű képzés érdekében az Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) által akkreditált e-learning szolgáltatás (elméleti e-learning KRESZ-tanfolyam) már elérhető több száz autósiskolánál, ahol aztán a jogosítvány megszerzéséhez a szükséges gyakorlati képzést is biztosítják. 

secret-to-e-learning-004

A magyarországi fiatalok nagy része a korhatár elérését követő pár éven belül jogosítványt szerez. A fiatal (15-25 év közötti) korosztály több mint fele 17-18 évesen szerez vezetői engedélyt, és csupán 20%-uk kezdi el a KRESZ majd a gyakorlati oktatást 20 éves kor felett. Jellemző az is, hogy a fiatalok nem csak a vizsgákat teszik le, hanem rendszeresen vezetnek is, csupán 15%-uk jelentette ki, hogy ritkán (3 havonta) vagy soha nem ül volán mögé. A saját autóval rendelkező fiatalok kétharmada önerőből, saját pénzből vette autóját, egyharmaduk részben, vagy egészében szülői segítséggel. A legtöbben bevásárolni, iskolába és munkába járásra használják a járművet. Autóvásárláskor számukra az elsődleges keresési felület az internet, 63%-uk itt böngész majd autót magának, míg a család és a rokonok tanácsára másodlagosan támaszkodnak. Az internet mostantól a vezetői engedély megszerzésében is fontos szerepet játszik majd.

www.webjogsi.hu címen elérhető képzési rendszer évente több mint 100 ezer potenciális felhasználó számára nyújt lehetőséget arra, hogy olcsón és gyorsan jussanak hozzá az akkreditált e-learning képzéshez. 

elearning_image

A tanulásra fordított időt saját maguk oszthatják be; a rendszer kilépéskor megjegyzi, hogy hol tartott a tanuló, aki a következő belépéskor ugyanonnan folytathatja. A tanfolyam elvégzéséhez számítógép és internetkapcsolat szükséges, így az ország bármely pontjáról lehet csatlakozni a képzési rendszerhez. Az e-learning esetében a vizsgaeredmények jobbak, a vizsgasikeresség aránya is nagyobb, mivel a vizsga az elektronikus képzéshez hasonló számítógépes környezetben történik, így ennek a kezelése és megszokása már a tanulás folyamata alatt rutinná válik. 

A tanulást életszerű példák és szimulációk segítik. A rendszer egyik legfontosabb jellemzője az interaktivitás: az oldalak közti navigációtól, a tesztek és feladatok elektronikus kitöltésén át az azonnali kiértékelésig sokféle módon kihasználhatóak az e-learningben rejlő lehetőségek.

brain-laptop-9590567

Az eTITAN – mint a képzések adminisztrációs rendszere – adatbázisában rögzíti és értékeli is a tanuló előrehaladását, az ellenőrző kérdésekre adott válaszait, eredményeit és tevékenységét, ezzel is segítve az oktatás folyamatát. A tanfolyam elvégzését követően a tanuló a hatályos szabályoknak megfelelő képzési igazolást kap – amelyet az eTITANautomatikusan be is küld a Nemzeti Közlekedési Hatósághoz –, és ugyanolyan vizsgát tehet, mint azok, akik a hagyományos tantermi oktatással szerezték meg ismereteiket.

A hivatásos tehergépkocsi- és autóbusz-vezetők számára kötelező Gépjárművezetői Képesítési Igazolvány (GKI) megszerzésére is lehetőség van e-learning keretében. Ez a képzési forma nagyban megkönnyítheti a hivatásos sofőrök életét, akik számára a tantermi képzés ily módon nem igényel külön rendszeres időráfordítást, a tananyagot szabadidejükben, kiállási és pihenőidejükben is bármikor, bárhol elsajátíthatják.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság által akkreditált tananyagokat a hazai járművezető-képzésben több évtizedes tapasztalattal rendelkező közlekedési szakértői csoport készítette, szoros együttműködésben egy pedagógiai, didaktikai szakemberekből és multimédiás fejlesztőkből álló csapattal, ami szakmailag és módszertanilag egyaránt garanciát jelent a tananyagok magas színvonalára.

 



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés