Connect with us

Hirdetés

technokrata

Csúcstechnológiával a környezetvédelemért

Dotkom

Csúcstechnológiával a környezetvédelemért

Táblagépekkel és szélessávú internet hozzáféréssel támogatja a Telenor a WWF Magyarország munkáját.

A mobiltársaság a természetvédelmi szervezet kérésének megfelelően 5 db, Hipernet eléréssel felszerelt táblagépet bocsátott a civilszervezet rendelkezésére.  Az eszközök elsősorban az alapítvány munkatársai, a WWF Követek számára nyújtanak majd nagy segítséget napi munkája során. A látványos méretű kijelzőt és az internet nyújtotta rugalmasságot a Követek a WWF Magyarország tevékenységének bemutatására használják, valamint adományozási és virtuális örökbefogadási programjukat kínálják az érdeklődők számára.

Hiuz-bebi-foto-wwf

A Telenor korábban már részt vett a szervezet munkájának támogatásában. Akkor a Hiúzvédelmi Programhoz kapcsolódó nyomkövető rendszerhez biztosít SIM kártyákat, amelyek a megfigyelt állat nyakörvében teljesítenek majd szolgálatot. A rendszer segítségével gyűjtött információ a faj megmentéséért dolgozó szakemberek munkáját támogatja: segít felmérni a faj vándorlási útvonalait, ezzel hozzájárul élőhelyük hatékonyabb védelméhez. A Telenor fontosnak tartja, hogy támogatása révén saját szakterületébe illeszkedő megoldásokkal segítse a WWF Magyarország munkáját. Ennek következő állomása a WWF Követek modern technológiai eszközökkel történő felszerelése, amely új távlatokat nyithat meg a szervezet szélesebb körű népszerűsítésében is.

A digitális eszközöket bevezető együttműködés eredményeként a civilszervezet a papír alapú tájékoztató anyagok csökkentése felé is fontos lépést tehetett.

A technológia adottságai alapján mindkét fél vizsgálja, hogy milyen innovatív megoldásokkal emelhetik még magasabb szintre a szervezet népszerűsítésének hatékonyságát.

 



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés