Connect with us

Hirdetés

technokrata

Díjesővel zárult a Microsoft versenye

Dotkom

Díjesővel zárult a Microsoft versenye

Imagine Cup: innovatív alkalmazásokat díjazott a Microsoft több mint 1 millió dollár értékben.

Microsoft kihirdette a világ egyik legrangosabb technológiai diákversenyének, a 11. alkalommal megrendezett Microsoft Imagine Cup-nak a győzteseit. A megmérettetésen fiatal fejlesztők és jövendőbeli vállalkozók vettek részt projektjeikkel.

Az országos fordulók és az online selejtezők után 71 ország 87 diákcsapata mérkőzött meg a nemzetközi döntőben. A résztvevő nyertes csapatoknak a Microsoft 1 millió dollárt meghaladó értékben osztott ki pénz- és egyéb jutalmakat az egy éven át zajló megmérettetésben.

Hihetetlenül inspiráló érzés a világ legokosabb fiataljaival egy levegőt szívni. Biztos vagyok benne, hogy az elmúlt napokban megismerhettem az elkövetkező évtizedek legjobb tudósait, kutatóit, fejlesztőit, akik valóban képesek lesznek jobb és szórakoztatóbb hellyé tenni a világot, amiben élünk!” – mondta el Grósz Judit, a Microsoft Magyarország új technológiák meghonosításáért felelős igazgatója.

„Sajnos nem nyertünk a nyelvtanulást megkönnyítő LearnInvisible alkalmazásunkkal, de ennek ellenére kizárólag pozitív érzésekkel távozunk az Imagine Cup döntőjéről. Rengeteg olyan projektet ismerhettünk meg az egészségügy, az energiatakarékosság, a környezetvédelem vagy az oktatás területéről, amelyek milliók életét tehetik könnyebbé. Őszintén kívánom, hogy ezek közül minél többel fogok találkozni a következő években!” –mondta el Bodor Adri, a PlanB Labs csapat tagja.

Az idei győztes ötletek spektruma a hordozható – és ezáltal a gyorsabb beavatkozás miatt életmentő fontosságú –, vércsoport-mérő eszköztől a lidércfényre építő mobiljátékon át a játékos kvízekkel és rejtvényekkel operáló turisztikai mobilalkalmazásokig terjedt.

Az Imagine Cup idei nyertesei: 

Innováció

  • Első helyezett, 50,000 $: Team Colinked, Egyesült Királyság, projekt: SoundSYNK
  • Második helyezett, 10,000 $: Team DORA, Szlovénia, projekt: DORA
  • Harmadik helyezett, 5,000 $: Team MYRA, Thaiföld, projekt: SkyPACS

Játék

World Citizenship:

 PlanB Labs - Imagine Cup 2013

Az Imagine Cup Challenge nyertesei:

Idén az Imagine Cup-on három, kizárólag online fordulókat tartalmazó kategóriában is indulhattak a diákok. A feladatok megoldása során a tanulással vagy alkalmazásfejlesztéssel kapcsolatos projekteket Windows Azure-ban, Windows Phone-on vagy Windows 8-ban kellett elkészíteniük. 

Windows Azure Challenge:

  • Első helyezett, 10,000 $: Team Y-Nots, India, projekt: Zoik It!
  • Második helyezett, 5,000 $: Team nlife, Ukrajna, projekt: onQuests
  • Harmadik helyezett, 3,000 $: Team LetssGo, Kína, projekt: Get & Put

Windows Phone Challenge:

  • Első helyezett, 10,000 $: Team vSoft Studio, Szingapúr, projekt: Speak Reminder
  • Második helyezett, 5,000 $: Team WeRule, Lengyelország, projekt: Modern Drug Test
  • Harmadik helyezett, 3,000 $: Team front, Lengyelország, projekt: Cope

Windows 8 Apps Challenge:                                                                                             

Imagine Cup 2014

2014-ben az Imagine Cup a Microsoft központjában, Redmondban lesz.

 



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés