Connect with us

technokrata

Magyarok építették Európa második legenergiahatékonyabb járművét

Kando Electric Team

Dotkom

Magyarok építették Európa második legenergiahatékonyabb járművét

Mind az öt induló hazai csapat kiemelkedően szerepelt Európa legnagyobb üzemanyag-hatékonysági versenyén

A magyar rekorder Kecskeméti Főiskola GAMF csapatának az idei versenyen sikerült megőriznie az előkelő második helyét, hiszen egyetlen liter benzinnel 2366,85 kilométert tettek meg a prototípus kategóriában. „Az idei versenyen sok nehézséggel kellett megküzdenünk, főleg az időjárás miatt. Sajnos több alkalommal is ütköztünk a rotterdami versenypályán, és ez nagyban befolyásolta az idei eredményünket. Nagyon örülünk, hogy mindezek ellenére megőriztük második helyünket és idén is két ezer kilométer feletti eredménnyel zártuk a   Shell Eco-marathont, amely csupán két csapatnak sikerült idén.” nyilatkozta Kutasi Zoltán, a csapat vezetője.

 A masodik helyezett GAMF csapat

A győri Széchenyi István Egyetem csapata az idei versenyen kategóriát váltott és teljesen új, városi koncepció típusú elektromos autóval remekelt. 133,54 kilométert tettek meg egyetlen kWh energiával, így a nyolcadik helyen zárták a versenyt. „Nagyon sokat dolgoztunk az elmúlt hónapokban az új autón, és nagy sikernek tartjuk, hogy egy számunkra még ismeretlen kategóriában, ahol ráadásul a mezőny is nagyon erős, már az első versenyen sikerült bekerülnünk az első tíz közé” értékelte az idei eredményeket Pup Dániel, a győriek csapatvezetője.

Szenergy Team

Az induló magyar csapatok közül egyetlen középiskolaként a Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola diákjai is nagyon jó eredményt értek el az idei megmérettetésen, 183,39 kilométeres eredményükkel a huszonkettedik helyen végeztek. „Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a diákok saját erőből, ilyen rövid idő alatt tudták az idei járművet megépíteni, ami gond nélkül átment a szigorú technikai ellenőrzésen, ráadásul középiskolás csapatként az egyik legerősebb kategória középmezőnyében végeztünk” – mondta Csorba János felkészítő tanár.

SAP Racing Team

A Pécsi Tudományegyetem és az Óbudai Egyetem diákjai szintén sikerrel vették az idei kihívásokat prototípus járműveikkel. Előbbi 123,3 km/kWh eredménnyel a tizenegyedik helyen zárta a versenyt, az utóbbiak pedig 565,45 kilométert tettek meg egyetlen liter üzemanyaggal a benzines kategóriában.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek