Connect with us

technokrata

Nagyrészt az vagyok, ami az interneten látszik rólam

Generation-Y

Dotkom

Nagyrészt az vagyok, ami az interneten látszik rólam

Az Y generáció tagjainak digitális identitását vizsgálta a BGF Kutatóközpontja.

Bár az Y generáció tagjai már gyerekkorukban találkoztak az internetes eszközökkel, csak részben alakítják tudatosan digitális identitásukat, amely 70-80%-ban önazonos, 20-30%-ban viszont az határozza meg, hogy mások mit mondanak róluk a neten. Többségük úgy véli, „ami nincs az interneten, az nem is létezik”, ugyanakkor mivel tapasztalták, hogy feltöltött tartalmaikkal visszaélhetnek, többen már törekednek a rejtőzködésre is – többek között ez is kiderült a Budapesti Gazdasági Főiskola Kutatóközpontjának vizsgálatából.

 customer-service-generation-y

Dr. Fehér Katalin, a Budapesti Gazdasági Főiskola Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa több felsőoktatási intézményben, felsőbb éves hallgatók körében végzett vizsgálata során arra kereste a választ, mennyire építi tudatosan digitális identitását[2] a munkavállalás előtt álló Y generáció, hogyan láttatja magát az interneten, milyen eszközökkel próbálja ellenőrizni netes megjelenését, mennyire kommunikál tudatosan a közösségi oldalakon egy lépéssel a munkavállalás előtt, van-e stratégiája, vannak-e már negatív tapasztalatai.

feher

Az Y generáció munkavállalás előtt álló végzős tagjaival készített mélyinterjús vizsgálat szerint a fiatalok digitális identitása 70-80%-ban önazonos, 20-30%-ban viszont az határozza meg, hogy mások mit mondanak róluk a neten, milyen képeken jelölik be őket, vagy, hogy milyen kommentek olvashatóak velük kapcsolatban, elemzi az eredményeket a BGF oktatója. Ugyanakkor döntő többségük véli úgy, „ami nincs az interneten, az nem is létezik”, ennek megfelelően még azok is hagynak tudatosan nyomot magukról, akik kevés információt szeretnének kiadni.

GenY

A BGF Kutatóközpontjának kutatása szerint ugyanakkor az Y generáció tagjai különösen ügyelnek a magánszféra védelmére, ezért is törekednek gyakran a „rejtőzködésre”. Többségük már rendelkezik valamilyen negatív tapasztalattal, amely velük, vagy a környezetükben élőkkel történt: jellemzően ide sorolják a fényképek megtévesztő felhasználását, azaz, amikor közösségi oldalakra feltöltött fotójukat mások használják fel, politikai vagy felnőtt tartalmú oldalakon. Ezeket az identitáslopásokat kevesebb adat és kép feltöltésével próbálják megelőzni.

Woman_using_computer

Habár az Y generáció már gyerekkorában találkozhatott a digitális technológiákkal, a kutatás eredményei azt mutatják, hogy a munkavállalás előtt álló fiatalok csak részben rendelkeznek stratégiával és eszközökkel digitális identitásukat illetően: sokkal inkább megfigyelők, internetes aktivitásaik leginkább a napi feladatokhoz és eseményekhez kapcsolódnak. Úgy vélik, ha belépnek majd a munka világába, elsősorban új életükre, munkájukra és leendő családjukra szeretnének koncentrálni, így akkor már nem lesz idejük az online jelenlétre. Vannak, akik mostani profiljaikat is törölni szeretnék, és a „diák profil” helyett majd egy szakmai profilt szeretnének építeni.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek

kiemelt-kep
2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd