Connect with us

Programsorozat a fenntartható fejlődésért

white-blue-energy

Dotkom

Programsorozat a fenntartható fejlődésért

A fenntartható energiagazdálkodás lesz a témája a Miskolci Egyetemi Napoknak.

2013. május 6. – A Miskolci Egyetemi Napokon, 2013. május 10-11-én mutatkozik be első alkalommal az a vándorkiállítás, amely a Tudomány mindenkinek – a megújuló energiákkal és fenntarthatósággal kapcsolatos hazai eredmények disszeminációja (TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0033) című pályázat keretében valósul meg. A fenntartható energiagazdálkodást, az energiatudatosság növelését zászlajára tűző rendezvénnyel 2013-2014 folyamán összesen 6 helyszínen találkozhat a nagyközönség.

A pályázat égisze alatt megvalósuló projekt gazdája a TIT Kossuth Klub Egyesület, valamint konzorciumi partnere Miskolci Egyetem. Átfogó célja a magyar tudomány kutatás-fejlesztési és innováció eredményeinek terjesztése, a kutató életforma népszerűsítése. A vándorkiállítás ennek részeként az energiagazdálkodás terén megvalósult tudományos fejlesztéseket hivatott bemutatni, ezen belül főleg az energiatakarékosság, az energiahatékonyság, valamint a megújuló energiák hasznosításának lehetőségeire fókuszálva.

www_tvn_hu_a0fea35a20e340abb03382cea85a562b

Az Outdoor Mission által szervezett szemléletformáló programsorozat nagy hangsúlyt fektet az egyéni felelősségvállalás, az öngondoskodás fontosságának felismertetésére. Ennek hatására csökkenhet az egyes háztartások energiaszegénysége, javulhat a lakások energiahatékonysága, nőhet a lakosság energiatudatossága. A vándorkiállítás nagyközönsége számos olyan program részese lehet, amely a fenntartható energiafelhasználáshoz kapcsolódó kutatásokat és innovációkat mutatja be a tudományos népszerűsítés eszközeivel. A rendezvény nem kész megoldásokkal szolgál, hanem a közös gondolkodást és a szemléletformálást helyezi a fókuszába.

A fenntartható energiagazdálkodás nem csak környezeti szempontból aktuális kérdés. A két év alatt összesen 6 helyszínen bemutatkozó road-show olyan programelemeket sorakoztat fel, amelyek az észak-magyarországi, illetve az észak-alföldi – az energiaszegénységgel fokozottan sújtott – régió társadalmi és gazdasági sajátosságaira építve nyújt ismereteket a helyi közösségeknek.

rec-3

A vándorkiállítás egyik különlegessége az Outdoor Mission által fejlesztett megújuló energia tanösvény, amely a nap, a víz, a szél és a biomassza energiáinak lehetséges felhasználását hivatott szemléltetni. A tanösvény olyan eszközöket mutat be, amelyek kis barkácstudással, egyszerű alapanyagokból, akár saját kezűleg otthon is elkészíthetők. A tanösvény eszközei többek között a fűtésrásegítéshez, alternatív energiaforrásokból áramtermeléshez, biomassza hasznosításhoz, vízmelegítéshez, napenergiát hasznosító főzési technikákhoz, víztakarékos locsoláshoz szolgálnak értékes házi praktikákkal.

A tanösvény mellett egy mobilműhely is helyet kap, ahol az érdeklődők megismerhetik a napkollektorok hasznosítását, illetve elsajátíthatják a sörkollektor megépítésének fortélyait. A látogatók mindemellett konzultálhatnak szakértőkkel, akik arra vonatkozóan szolgálnak tanácsokkal, miként hasznosíthatják a megújuló energiaforrásokat, hogyan végezhetnek olcsó energetikai felújításokat vagy alkalmazhatnak energiatakarékos megoldásokat saját otthonukban.

white-blue-energy

A TudásPresszóban pedig tudományos talk-show keretében dr. Fábri György beszélget neves hazai szaktekintélyekkel az energiagazdálkodás érdekességeiről, többek között a megújuló erőforrások szerepéről a gazdaságban vagy a tudomány alkalmazásáról a megújuló energia fejlesztésében. A meghívott vendégek között lesz Kaptay György, a Miskolci Egyetem tanára, Munkácsy Béla egyetemi adjunktus ELTE TTK, valamint Balla Zoltán, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. osztályvezetője.

A miskolci rendezvényen az egyetemisták mellett kiemelt hangsúlyt kapnak az általános és középiskolák tanulói, akik szervezetten, csoportos tárlatvezetéssel ismerkedhetnek meg a vándorkiállítás programelemeivel. A vándorkiállítással egy időben rendezi meg a Kossuth Klub a XVIII. Országos Tudományos és Technikai Diákalkotó Kiállítás döntőjét is. A diákverseny célja a középiskolás korú fiatalok természettudományos és műszaki készségeinek fejlesztése.

A vándorkiállítás következő alkalommal 2013 júniusában az észak-alföldi Poroszlón lesz látható, 2013 és 2014 folyamán pedig Ózdon, Nyíregyházán, Karcagon illetve Kazincbarcikán ismerkedhetnek meg a látogatók az energiahatékonyságot elősegítő praktikákkal.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek

20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő
09

Autók

De miééért kellett ezt tenni az orrával?

2017. február 22. szerda
jpg

Fotó-videó

Donald J. Trump beiktatása 180°-os gigapixel portrén

2017. január 23. hétfő