Connect with us

Hirdetés

technokrata

Minden fejben dől el

Dotkom

Minden fejben dől el

Az agyműködés feltérképezését célzó programot hirdetett meg az amerikai elnök.

Az agyműködés kutatására és átfogó feltérképezésére irányuló, már az első évben 100 millió dollárral finanszírozott projektet hirdetett meg kedden a Fehér Házban Barack Obama amerikai elnök.

A tudósok azt remélik, hogy az Agykutatás Innovatív Neurotechnológiák Fejlesztésével (Brain Research through Advancing Innovative Neurotechnologies, BRAIN) elnevezésű projekt elősegíti az Alzheimer- és a Parkinson-kórhoz hasonló betegségek jobb megértését, valamint egy sor mentális betegség gyógymódjának kidolgozását.
A remélt célok között szerepel egyebek között az autizmus gyógyítása és az agyvérzés következményeinek visszafordítása. A korábbi lapértesülések szerint a többévesre tervezett, talán egy évtizedet felölelő program egyúttal utat nyithat újabb eredmények felé a mesterséges intelligencia területén is.

F1131663-4F83-4687-9EF2-13A51AE7F24A_w640_r1_s_cx0_cy2_cw0
Az elképzelést neves tudósok jelenlétében ismertető elnök a projektre a 2014-es költségvetési év folyamán 100 millió dollárt kíván fordítani.
“Mi, emberek tőlünk fényévekre lévő galaxisokat tudunk beazonosítani. Képesek vagyunk tanulmányozni az atomnál kisebb részecskéket, de még mindig nem tártuk fel a két fülünk között található, másfél fontnyi anyag titkát” – hangoztatta az elnök, rámutatva arra is, hogy a kezdeményezés munkahelyeket fog teremteni az amerikai gazdaságban.

scisource_sd3731
A BRAIN (a betűszó magyar jelentése: agy) ugyanazt célozza az agykutatás terén, mint amit a Humán Genom Projekt (1990-2003) elért a genetikában, ám az agy működésének megértése annál sokkal összetettebb feladat. A munkában szövetségi hivatalok, magánalapítványok, neurológiai és a nanotechnológiai kutatócsoportok vesznek részt, hogy előmozdítsák az agyi neuronok milliárdjainak, a felfogásnak, a cselekvésnek és a tudatnak a jobb megértését.

Sleepy_neuron
Obama elnök az unió helyzetéről szóló, február elején elmondott beszédében az agykutatást olyan területként említette, mint ahol a kormánynak “be kell fektetnie a legjobb elképzelésekbe”.
“Minden egyes dollár, amelyet az emberi genom feltérképezésére fordítottunk, 140 dollár megtérülést hozott a gazdaságnak” – hangoztatta.
A The New York Times egy, a projektet ismertető cikkében korábban arról írt, hogy az élő emberi agy feltérképezését célzó jövőbeni projekt nem azonos a Nemzeti Egészségügyi Intézetek (NIH) részvételével már elindított programnak, amelynek célja statikus agy modellezése.
Az Obama-kezdeményezés jelentősen eltér attól a nemrégiben meghirdetett, svájciak irányította európai projekttől, amely egy szilíciumalapú “agy” megépítését célozza.

14023
Az új amerikai projektben, amelynek fő koordinátora a Fehér Ház tudománypolitikai hivatala lesz, a lap szerint a Nemzeti Egészségügyi Intézetek mellett részt vesz a magas szintű védelmi kutatásokért felelős ügynökség (DARPA), a Nemzeti Tudományos Alapítvány, a Howard Hughes Orvostudományi Intézet, az Allen Agytudományi Intézet, valamint mások mellett a Google, a Microsoft és a Qualcomm is.
A BRAIN keretében – a csillagvizsgálók mintájára – egy sor “agyobszervatórium” létrehozását tervezik.

(MTI)



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés