Connect with us

Félmilliárd eurós pénzbírságot kapott a Microsoft

Microsoft-EU-antitrust

Dotkom

Félmilliárd eurós pénzbírságot kapott a Microsoft

Az ok a böngészőválasztás szabadságának a hiánya.

Az Európai Bizottság 561 millió euró büntetést szabott ki a Microsoftra, amiért a vállalat nem tette lehetővé felhasználóinak a szabad böngészőválasztást – közölte szerdán Joaquín Almunia, az Európai Unió versenyjogi biztosa. A bizottság közleményében hangsúlyozza: ez az első eset, hogy a testület azért szab ki büntetést egy vállalatra, mert az a saját maga által vállalt kötelezettséget sérti meg.

browser-choice-screen-1A Microsoft nem vitatta, hogy 2011 májusa és 2012 júliusa között a Windows 7 egyes szervízcsomaggal frissített változatát használók számára nem jelent meg a böngészőválasztás lehetőségét felkínáló ablak, de azzal védekezett, hogy ez nem volt szándékos.

A bizottság 2009-ben  az uniós versenyjoggal  ellentétesnek találta azt, hogy a Microsoft összekapcsolta a Windows operációs rendszert az Internet Explorer böngészővel, és ezzel a többi böngészőfejlesztő vállalat hátrányba került. A jogvitát követően vállalta a redmondi óriáscég, hogy öt éven keresztül, vagyis 2014-ig az Európai Unióban forgalomba hozott minden Windows egy olyan ablakot jelenít meg, amelyen a felhasználók több böngészőből választhatják ki, hogy melyiket szeretnék használni.

browser-choice

 

A bizottság 2009-ben azt vizsgálta, visszaélt-e a Microsoft domináns piaci helyzetével, az eljárás pedig azzal zárult, hogy a Microsoft maga vállalta a választási lehetőséget kínáló képernyő megjelenítését – ismertette a helyzetet Joaquín Almunia. Ezzel az amerikai cégnek akkor sikerült elkerülnie, hogy a bizottság ebben az ügyben megállapítsa a jogsértést és ezzel együtt megbírságolja a Microsoftot.

Az Európai Bizottság információi szerint a böngészőválasztó képernyő 2010 márciusi bevezetését követően 84 millió alkalommal választottak a Windows-felhasználók más böngészőt, mint az Internet Explorer, a képernyő eltűnése pedig 15 millió európait fosztott meg a választás lehetőségétől. Az Európai Bizottság a versenyjogi vizsgálatok folyamán akár az érintett vállalat előző évi teljes bevétele tizedének megfelelő bírságot is kiszabhat. (MTI)



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

Kütyük

longines-hydroconquest-full-black-ceramic-l3-784-4-56-9-1

SmartWatch

Igazán férfias sportórát mutatott be a Longines

2019. július 20. szombat
Business woman are checking stock market graph on digital tablet

Office

SUSE Enterprise Storage 6: miénk itt a tár!

2019. július 17. szerda
caw211w-fc6467-special-ed-through-time-80s-2019
maxresdefault

SmartPhone

Nokia okostelefond van? Akkor azonnal frissítsd Pie-ra!

2019. július 13. szombat
procentric

Smart-TV

TV-k veszik át a wifi-hotspotokat a hotelekben

2019. július 10. szerda

Dotkom