Connect with us

technokrata

Kína már a spájzban van

Huawei_A Holnap Innovativ Vezetoi_2

Dotkom

Kína már a spájzban van

Egyre több kínai cég lát lehetőséget a magyar munkaerőben.

Gavin Dai, a Huawei Technologies Hungary ügyvezető igazgatója és Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára tegnap Budapesten, karácsonyi, ünnepélyes díjátadó ceremónia keretein belül 30 felsőoktatási hallgatónak átadta a „Huawei – A Holnap Innovatív Vezetői” ösztöndíjakat. A távközlési vállalat magyarországi vezetője elmondta, hogy a szakemberképzés támogatásán túl a vállalat több vonalon is elkötelezett itthon, egy kínai partnervállalatának – az optikai kábeleket gyártó Comlinknek – a képviselői például a következő egy évben a helyi üzleti környezetet vizsgálják esetleges gyártókapacitás idetelepítése céljából.

Huawei_A Holnap Innovativ Vezetoi_1

A Huawei tavaly két felsőoktatási intézménnyel együttműködésben alapított 30 millió forint összdíjazású ösztöndíjprogramot, hogy a diákok közelről tanulmányozhassák, illetve megismerhessék a legújabb telekommunikációs fejlesztéseket, illetve technológiai trendeket. A „Huawei – A Holnap Innovatív Vezetői” elnevezésű ösztöndíjat 2011 és 2015 között évente 15 diák kaphatja meg. Közülük tízet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, ötöt pedig a Budapesti Corvinus Egyetem delegálhat a programba. Minden évben az intézmények és a vállalat képviselői közösen rangsorolják és választják ki a támogatást elnyerő hallgatókat, akik egy évre 2.000 amerikai dollár hozzájárulást kapnak szakmai továbbképzésükhöz. Az első 15 díjazott egy 10 napos kínai tanulmányúton is részt vehetett, és meglátogathatta a Huawei kutatóközpontjait.

Huawei_A Holnap Innovativ Vezetoi_2

„A két éve sikeresen zajló kezdeményezés nemcsak a diákok, de a Huawei számára is új távlatokat nyit, amelynek köszönhetően akár a képzésből kikerülő friss magyar diplomások is aktívan bekapcsolódhatnak a vállalati fejlesztésekbe. A program ezen kívül társadalmi felelősségvállalási stratégiánk egyik fontos alappillére, amely további tevékenységekkel egészül ki. Többek között egyik, optikai kábeleket gyártó kínai beszállító partnerünket, a Comlinket szeretnénk meggyőzni arról, hogy Magyarországon is létrehozzon gyártóüzemet, ezzel is támogatva a hazai ipart és munkahelyteremtést” – mondta Gavin Dai, a Huawei Technologies Hungary ügyvezető igazgatója.

Huawei_A Holnap Innovativ Vezetoi_3

A vállalatvezető arról is beszámolt, hogy a cég Magyarországon működő Európai Ellátó Központja máris teljesítette a 2013-ra előírt célkitűzéseket, és a közel 30.000 négyzetméter alapterületű létesítmény bevételeit idén várhatóan 30 százalékkal növeli. A Huawei továbbá egy 70 millió eurós beruházás keretében hamarosan Finnországban nyitja meg hetedik európai kutató-fejlesztő központját, ezzel is hosszú távon elkötelezve magát a mobileszközök szoftveres fejlesztése mellett. A tervek szerint az itt dolgozók száma öt éven belül eléri a 100 főt, ami tovább növeli a társaság jelenlegi, több mint 13.000 fős szakembergárdáját Európában. A kontinensen működő 37 leányvállalat így 2011-ben összesen 2,8 milliárd euró bevételre tett szert, amely a globális összbevétel 12 százalékának felel meg.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek

2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő