Connect with us

technokrata

Jövőre már az interneten is kérhetünk erkölcsi bizonyítványt

ugyfelkapu

Dotkom

Jövőre már az interneten is kérhetünk erkölcsi bizonyítványt

Egyre több hivatalos ügyet intézhetünk el az interneten keresztül. Jövőre megint bővülni fog ezen szolgáltatások listája.

Szalay László, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának hatósági elnökhelyettese hétfőn Budapesten bejelentette: a személyi igazolvány elvesztését, ellopását, megsemmisülését is be lehet majd jelenteni elektronikus úton, és kezdeményezhető annak pótlása is, ha az adatokban nem történt változás. Az Ügyfélkapu-hozzáféréssel rendelkezők a jogosítványt és a lakcímkártyát már jelenleg is tudják elektronikus úton pótolni.

A tervek szerint január elsejétől az összevont erkölcsi bizonyítvány igénylése, illetve eredetiségének ellenőrzése is lehetővé válik az interneten keresztül. Az új, úgynevezett webes ügysegéd segítségével az erkölcsi bizonyítvány státusza is ellenőrizhető lesz, így például az is, hogy a felhasználót az igénylés óta sem tiltották-e el a közügyektől, vagy bizonyos szakmák gyakorlásától.

Egyszerűsödik számos járműigazgatási eljárás is. A jármű tulajdonjogában történt változásról a régi tulajdonos az interneten is bejelentést tehet. Ugyancsak interneten keresztül lehet elintézni a jármű forgalomból történő ideiglenes kivonását, annak meghosszabbítását, illetve az ismételt forgalomba helyezését. Illeték vagy díj fizetését is lehetővé teszik interneten keresztül, banki átutalással vagy bankkártyás fizetéssel.

A Magyary-program keretében történt informatikai fejlesztés nyomán – a jelenlegi tervek szerint – az erkölcsi bizonyítvány ügyeit jövő januártól, míg az egyéb ügyeket februártól lehet elektronikus úton intézni a www.kekkh.gov.hu oldalon keresztül. A későbbiekben tervezik az elveszett útlevél, illetve forgalmi engedély elektronikus úton történő pótlását is, ám ezt a jelenlegi jogszabályok egyelőre nem teszik lehetővé.

 



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek