Connect with us

Hirdetés

technokrata

Megjelent az iTunes 11

Dotkom

Megjelent az iTunes 11

A kaliforniai vállalat kiadta a legújabb, 11-es verziószámú iTunest.

Az Apple a tegnapi napon kiadta a népszerű iTunes programjának legújabb, 11-es verziószámú kiadását.  A közel egy hónapos késéssel megjelent program alapos vérfrissítésen ment keresztül.Az újdonság elindítása után egyből egy bemutató videó ajánlásával kezd a program, ezzel is előre vetítve, hogy itt most alaposan változtattak az eddig megszokott megoldásokon.

Így természetesen változott a kezdőképernyő is, ezután alap esetben hatalmas albumborítók néznek velünk farkasszemet, melyek tartalmát 1 kattintással meg is tekinthetjük. Megjelent a mini Player is, mely nevéből kikövetkeztethetően egy kicsi, alap feladatokra korlátozódó lejátszó. Szerencsére az új felület nem vett vissza a sebességből, a közel fél nap alatt, amióta a gépemen megtalálható a program nem éreztem visszalépést a korábbi verzióhoz képest.

Épp ellenkezőleg, én minden eddiginél gyorsabbnak éreztem az iTunes 11-et. Néhány rajongó számára sajnálatos lehet a tény, hogy ezentúl nem található meg a Cover Flow nézet, ezt minden bizonnyal energiaéhsége miatt vették ki. Akárcsak korábban, ez a verzió is ingyenesen letölthető  Mac-re és PC-re az Apple oldaláról.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés