Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kínában nem jó poénkodni a Twitteren

Dotkom

Kínában nem jó poénkodni a Twitteren

Pláne, ha a kínai vezetőkkel élcelődnek, és még morbid is.

A kínai vezetőkkel kapcsolatos, viccnek szánt Twitter-bejegyzése miatt vettek őrizetbe a hatóságok egy pekingi férfit.

Zhai Xiaobing november negyedikén posztolta a mikroblogon a kínai hatóságok ingerküszöbét meghaladó bejegyzést. A Végső Állomás című horrorfilmre utalva azt írta: annak hatodik része hamarosan megérkezik, a pekingi Nép Nagy Csarnoka hirtelen összeomlik, a több mint kétezer benne lévőből csak heten élik túl, majd később egyesével ők is mind meghalnak. “Ez Isten játéka vagy az ördög ereszti ki a dühét? És mi köze van a titokzatos 18-as számnak a pokolba vezető kapu megnyílásához? A sokkoló bemutató világszerte november 8-án jön” – írta Zhai. Az üzenet egyértelműen a Kínai Kommunista Párt (KKP) 8-án kezdődött, XVIII. pártkongresszusára utal, amelyen megválasztották a kelet-ázsiai ország héttagú legfelsőbb vezetését.

Zhait külföldi sajtóértesülések szerint a poszt megjelenése után három nappal, november 7-én vették őrizetbe a hatóságok, a bloggert terrorista információk terjesztésével vádolják. A férfinek most a barátai segítenek ügyvédet találni, és online-petícióval próbálnak segítői nyomást gyakorolni a hatóságokra. A már százak által aláírt petíció egy ismert blogger, Ven Jün-csao kezdeményezése, aki úgy fogalmaz: az aláírók csupán azt kérik, a rendőrségnek legyen egy kis humorérzéke, és ne csináljon nagy ügyet semmiségekből. Arra is felhívja a figyelmet: az eset a köznépnek az új kínai vezetéssel kapcsolatos várakozásait árnyékolhatja be.

Becslések szerint a Twittert mintegy 35 millióan használják Kínában a kínai tűzfalat megkerülve, a mikroblog elérését ugyanis – a Facebookhoz és a Youtube-hoz hasonlóan – blokkolják az országban. A kínai mikroblogokon, a Sinán és a Tencenten megjelenő posztokat a hatóságok szigorúan cenzúrázzák, a Twitter esetében ugyanakkor erre nincs lehetőségük, az ott aktív kínaiak bejegyzéseit azonban figyelemmel követik, mint ahogyan erre Zhai Xiaobing esete is kiváló példa. Nem ez az első eset egyébként az országban, hogy Twitter-bejegyzés miatt vizsgálnak valakit a hatóságok. Két évvel ezelőtt Cseng Csian-ping emberjogi aktivistát ítélték egy év munkatáborra, miután a 46 éves nő nemzeti érzelmű honfitársait a sanghaji világkiállítás Japán-pavilonjának lerombolására szólította fel.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés