Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Microsoft bemutatta az új SkyDrive funkciókat

Dotkom

A Microsoft bemutatta az új SkyDrive funkciókat

Mostantól szinte bármit automatikusan felmenthetünk a privát tárhelyünkre.

A SkyDrive pont az a szolgáltatás, amit már a kezdetek óta használok és áldom, hogy anno annyira aktívan használtam, hiszen míg a merevlemezem megadta magát, vele együtt több gigányi fényképem, addig a feltöltött fotók mind a mai napig megvannak. A kezdeti béna dizájn után mára eljutottunk oda, hogy a Microsoft bejelentette a SkyDrive SDK-t .NET keretrendszerre és Windows Phone 8-ra is. A tavalyi megújult API óta sokat fejlődött a SkyDrive, hiszen mára szinte minden platformon elérhető, így Windows 8-on, JavaScript-es Web könytárként, androidos és iOS-es applikációként is. Az új SkyDrive olyan új, integrált szolgáltatásokat tartalmaz, mint IFTTT (If This Then That), vagyis a különböző internetes szolgáltatásokat tudjuk összekötni.

Erre pár példa a képen is olvasható, mint hogy ha valami képen betaggelnek minket Facebookon, akkor a fénykép felkerül a SkyDrive fiókunkba, kedvenc SoundCloud zenéinket is bementhetjük a felhőnkbe, de a DocuSign-nal összekapcsolva elektromos aláírással láthatjuk el dokumentumainkat, a SoundGecko-val pedig a szöveget (dokumentumainkat) beszéddé alakíttathatjuk át. Még sok víznek kell lefolynia addig, amíg a SkyDrive megnyeri a csatát a nagy felhő-alapú szolgáltatókkal (Box, Dropbox), de nagyon jó irányba haladnak.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés