Connect with us

A Lenovo a legnagyobb PC-gyártó

lenovo-thinkpad-2-tablet-2

Dotkom

A Lenovo a legnagyobb PC-gyártó

A vállalat életében rekord magas bevétellel zárult a második pénzügyi negyedév.

Megérkezett a Lenovo fiskális jelentése, mely az idei év második negyedére vonatkozik (ez itthon a harmadiknak felel meg), mely alapján elmondhatjuk, hogy a Lenovo kiváló időszakon van túl. A számítógép-piac 15.6%-os részesedésével a vállalat az első helyre került a szegmensben. A számok szerint 8.7 milliárd dollár bevétel mellett 206 millió dollár adózott nyeresége volt a cégnek. Ez 24 százalékkal jobb eredmény, mint a tavalyi év hasonló időszakában elértek. Ami kissé beárnyékolhatja a vállalat vezetőségének az örömét, az az, hogy a profit növekedése lelassult az előző negyedévekhez képest. Ez leginkább azért van, mert a Lenovo új területekre lépett be az év közepén, így most már a PC-k mellett számolni kell vele a táblagépek, az okostelefonok és a televíziók piacán is. A Lenovo immár a legnagyobb hordozható számítógépgyártó a világon (értsd. laptop), de az asztali PC-k gyártása is 5%-ot nőtt a tavalyi évhez képest. A Lenovo emellett Kínában a második legnagyobb okostelefon és táblagép értékesítő. A gyártó részvényenként 1.58 dollár osztalékot fizet.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

Kütyük

p30_pro_eisa

SmartPhone

A Huawei P30 Pro lett az idei év legjobb okostelefonja

2019. augusztus 22. csütörtök
lg_thinq_amazon_01

Smart home

Az LG háztartási gépei bevásárolnak helyetted online

2019. augusztus 22. csütörtök
klíma az irodában

Office

Hogyan állítsuk be a klímát az irodában

2019. augusztus 21. szerda
mobilfoto_kiallitas_budapest_19

Esemény

Mobilfotó-kiállítás perui portrékból

2019. augusztus 19. hétfő
casio Gravitiymaster

Kütyük

A 72 grammos Gravitymaster

2019. augusztus 19. hétfő

Dotkom

YouTube előfizetés

Digitális oktatás

YouTube Music előfizetés diákkedvezménnyel

2019. augusztus 19. hétfő
maxresdefault-1

Dotkom

A Huawei bemutatta saját operációs rendszerét

2019. augusztus 11. vasárnap
maxresdefault

Dotkom

A Vodafone beindította a jövő szenzorhálózatát

2019. augusztus 7. szerda
psd2 blockbenpay
adesso magyar iroda

Dotkom

Képviseletet nyit az adesso Magyarországon

2019. augusztus 5. hétfő