Connect with us

technokrata

Elkészült Steve Jobs víziója

Steve-Jobs-Yacht-1

Dotkom

Elkészült Steve Jobs víziója

Az Apple alapító által megálmodott jacht nemrégiben elkészült.

Alig több mint 1 évvel az Apple alapító halála után elkészült az általa megálmodott luxus jacht. Igen, nem elírás, az Apple vezér által minimalista dizájnban tervezett jacht létezik, Jobs 6 éven keresztül épült, a belső tér pedig Philippe Starck munkáját dícséri. Igazi Apple termékként nem maradhatnak ki a fedélzetről az Mac-ek így a hídon hét 27″-es iMac segíti az eligazodást. Az építő cég a De Vries, a hajó neve pedig Venus.

A luxus jacht átadásán jelen volt az alapító felesége és három gyermeke is illetve az összes, az építésben segédkező munkás is. Utóbbiak mindegyike egy egyedi, gravírozott iPod Shuflle-t kapott ajándékba, melyen a hajó neve és egy köszönő üzenet található.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek