Connect with us

technokrata

Óriásit kaszált az Apple is

apple-money-logo

Dotkom

Óriásit kaszált az Apple is

7847 milliárd forint bevétele volt az Apple-nek a negyedik negyedévben. Ebből 1788 milliárd forint volt a nyereség. Ráadásul minden termékük megújult.

Egy nappal az új termékek bemutatója után az Apple nyilvánosságra hozta pénzügyi jelentését, melyben nem meglepő módon csupa pozitív szám áll: 36 milliárd dollár bevétel (35.08 milliárd volt az előzetes becslés) és 8.2 milliárd dollár adózott nyereség. Ha összehasonlítjuk a tavalyi év hasonló időszakával, akkor láthatjuk, hogy jelentősen jobb negyedéven van túl, ugyanis 2011-ben ugyanebben a negyedévben 28.27 milliárd dollár bevétel mellett 6.62 milliárd dolláros nyereségük volt, ezt most meg tudták fejelni még néhány milliárddal. Ebben a negyedévben összesen 26.9 millió iPhone-t adtak el (tavaly Q4-ben 17.01 milliót), iPadből pedig 14 milliót (szemben a tavalyi 11.12 millióval). Az iPod népszerűsége azonban csökkent, évről-évre vetítve 19 százalékot esett az eladása, az elmúlt három hónapban mindössze 5.3 millió fogyott. A Mac-ek esetén némi javulás történt, 5 milliót adtak el, tavaly ilyenkor 4.89 millió eladott darabról tudtak beszámolni. Az Apple részvényenként 2.65 dollárt jutalékot fizet ki november 12-én.

A 2013-as első negyedévi becslése még bátrabb, ugyanis 52 milliárd dollárt várnak a karácsonyi és az azt követő időszakból. Ez pedig minden eddigi rekordot megdönthet, ugyanis pont a karácsonyi időszak előtt frissült mindenük: iPhone 5, iMac, Mac mini, 13” Retina MacBook Pro, iPad 4, iPad Mini, iPod Touch 5.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek