Connect with us

technokrata

Egy románcnak vége: szakíthat az Apple és a Samsung

apple-vs-samsung-fight (1)

Dotkom

Egy románcnak vége: szakíthat az Apple és a Samsung

A Samsungnak minimum egymilliárd oka van arra, hogy elváljon Almától, de az igazi ok sokkal üzletibb, mint azt gondolnánk.

A dél-koreai Korean Times értesülései szerint a Samsungból frissen kivált Samsung Display (SD) befejezi a beszállítói státuszát az Apple-vel szemben, vagyis nem szállítana le több kijelzőt a készülékekbe. A hivatalos indoklás szerint egyszerűen nem éri meg nekik az árverseny a többi beszállítóval szemben (LG, Sharp), ugyanis többen is adnak kijelzőt az Apple eszközökbe. A Samsung nem csak kijelzőket ad az Apple-nek, hanem más alkatrészeket is, de egyszerűen nem tudnak és nem akarnak már ilyen kis árréssel dolgozni, ugyanis a többi beszállító folyamatosan alámegy árban a versenyben. Egy név nélkül nyilatkozó vezető szerint már jövőre véget érhet az együttműködés az Apple-vel és inkább a rivális Amazon-ra fog koncentrálni (és a saját eszközeire). Az elmúlt fél évben összesen 15 millió kijelzőt gyártottak le az Apple-nek, de az elmúlt negyedévben csak 3 milliót (az iPad Miniben már nincs is SD kijelző), vagyis jól látszik, hogy a Samsung lassan kihátrál a partnerségből.

Egy l’amour véget ért…. Voltak megcsalások, kikacsingatások, bírósági távolságtartás, de eddig mindig visszataláltak egymáshoz… Most már örökre vége?



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek