Connect with us

technokrata

Idén veszteséges a ZTE

zte-logo

Dotkom

Idén veszteséges a ZTE

Egy héttel az amerikai kongresszusi vizsgálat lezárta után még nincs vége a kínai gyártó lejtmenetének: eddig idén mínuszban van.

Miközben 2011. január és szeptember közötti időszakban 1 milliárd jüan profitról adott jelentést a kínai ZTE (34.2 milliárd forint), addig 2012 első kilenc hónapjában egy laza 1.65-1.75 milliárd jüanos veszteséget kénytelen elkönyvelni a vállalat (56.43-59.85 milliárd forint). A bejelentés hatására a részvényei 18.8%-ot zuhantak a hongkongi tőzsdén. A legnagyobb veszteséget leginkább a harmadik piaci negyedévben (július-szeptember) szenvedték el, amikor is 13%-al lett kisebb a cég bevétele, mint 2011 ugyanazon szakaszában (20.95 milliárd jüan helyett 18.23 milliárd jüan). A ZTE szerint mindez a globális trendeknek, az alacsony árrésű szerződéseknek, és a projektek csúszása miatt áll így a cég szénája. A jövőre nézve viszont pontosan ugyanaz az elképzelésük, mint a Sharpnak és a többi, veszteséges cégnek: költségcsökkentés. A ZTE továbbra is bízik abban, hogy nem esnek ki az észak-amerikai és az európai hálózatfejlesztésekből illetve továbbra is be kíván fektetni a kínai LTE piacon.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek