Connect with us

technokrata

Tajvanban a legújabb magyar felhő-alapú mérésadatgyűjtő szoftver

itware1

Dotkom

Tajvanban a legújabb magyar felhő-alapú mérésadatgyűjtő szoftver

A magyar ITware Kft. és partnere, a japán FB Triangle Co. Tajvanban mutatja be a Kojimori távoli adatgyűjtő megoldását.

Az október 9. és 12. között megrendezett Taitronics kiállításon a mérésgyűjtő termék mellett két magyar újdonságot is megismerhet a szakmai közönség.

A Kojimori mérésadatgyűjtő rendszer hőmérő, fénymérő, hangmérő, oxigénmérő, páratartalom vagy egyéb műszerek mérési értékekeit teszi elérhetővé helyben és távoli szervereken egyaránt, valamint egyetlen kattintással lekérhető kimutatásokat is biztosít a felhasználóknak. Gyógyfürdők meleg vizes medencéinek hőmérsékletétől a sí-központokban mért hőmérsékletadatokon át, különböző élelmiszeripari folyamatok méréséig igen változatos területeken használják már ma is a Kojimori szoftvert.

Az idei évben 38. alkalommal rendezik meg az elektronikai területen világelső vásárt, melynek köszönhetően megnyílnak az ázsiai piacok a résztvevő cégek számára. Emellett a világ nagyobb elektronikai piacaira is betekintést enged a kiállítás, mely export és import szempontjából egyaránt a legfrissebb fejlesztéseket vonultatja fel. A 2011-es rendezvényen több mint 40 ezer résztvevőt regisztráltak, amelyből 37 ezer az ázsiai piacokról érkezett, de a világ minden területe képviseltette magát a 745 kiállítóstandon, és idén először a magyar ITware is köztük lesz.

„Minden évben jelen vagyunk a legfontosabb, nemzetközi kiállításokon, mivel ezek a találkozók kitűnő alkalmat jelentenek arra, hogy a szakma és a potenciális ügyfelek is megismerhessék legújabb termékeinket. Büszkék vagyunk rá, hogy a technológiailag legfejlettebb piacokon is sikeresen tudunk együttműködni a fejlesztésekben, és megoldásaink a távol-keleten is keresettek.” – tette hozzá Dankó Sándor, az ITware Kft. ügyvezető igazgatója.

A Kojimori mellett a kiállítás vendégei megismerhetik a magyar cég legújabb termékeit is, az AGENTware értékesítés támogató mobilalkalmazást és a MANUware gyártáskövető szoftvert.

 



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek