Connect with us

technokrata

Magyar hackerek a DerbyCon-on

derbycon2012

Dotkom

Magyar hackerek a DerbyCon-on

A duó előadást is tart az érdeklődőknek “Adatbázis-hackelésről kicsit másképp” címmel.

Második alkalommal rendezik meg idén a DerbyCon elnevezésű IT biztonsági találkozót, az Egyesült Államokban található Louisville-ben. A konferencia különlegessége, hogy a Deloitte Zrt. képviseletében idén magyar IT-biztonsági szakértők is előadnak a hivatalos program részeként.

Az egy évvel ezelőtti DerbyCon rendezvényre 1100 érdeklődő hacker érkezett a világ számos országából, és a szervezők idén is közel ennyi vendéget várnak. A találkozó résztvevői előadásokat tartanak, biztonsági alkalmazásokat és kódokat tesztelnek, hogy azokat később tökéletesíteni lehessen a hatékonyabb vállalati informatikai védelem érdekében.

Magyarországot a Deloitte IT biztonsági csapatának szakemberei, Tóth László és Spala Ferenc képviselik. Tóth László, szenior menedzser, több mint tízéves információbiztonsági gyakorlattal rendelkezik, szakterülete a biztonsági auditálás és a behatolási kísérletek elleni védelem. Spala Ferenc, szenior tanácsadó, IT biztonsági konferenciák rendszeres előadója a Hacktivity szervező csapatának tagja.

Kettejük előadása az Adatbázis-hackelésről kicsit másképp címet kapta, mivel a két szakértő megoldást talált arra, hogyan jussanak be erős védelemmel ellátott adatbázisokba akkor is, ha a szélesebb körben elterjedt hackermódszerek használatára nincs lehetőség. A Deloitte Zrt. szakembereinek segítségével fény derülhet olyan veszélyes résekre, sebezhetőségekre a vállalati informatikai rendszerekben, melyeket időben kijavítva biztonságosabb informatikai környezetet lehet létrehozni.

 



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek