Connect with us

Hirdetés

technokrata

A világ egyik legjobb számítástechnika-történeti kiállítása nyílik Szegeden

Dotkom

A világ egyik legjobb számítástechnika-történeti kiállítása nyílik Szegeden

A világ egyik legjobb számítástechnika-történeti kiállítása nyílik meg hamarosan Szegeden, a Szent-Györgyi Albert Agorában – jelentette be csütörtökön a Tisza-parti városban.

Szeged új kulturális és tudományos központját, a Szent-Györgyi Albert Agorát várhatóan a jövő év elejétől látogathatják az érdeklődők, itt kap helyet majd az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány egyedülálló gyűjteménye is – mondta Alföldi István, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság ügyvezető igazgatója.

A kiállításon a XX. század számítástechnika-történeti emlékeit a XXI. század informatikai eszközeinek segítségével mutatják majd be – közölte az igazgató. A maga nemében egyedülálló gyűjteményben az elmúlt közel hat évtized számítástechnikai mérföldkövei között a lyukkártyás adatfeldolgozótól a több szobát elfoglaló számítógépeken át a mágnesszalag-olvasóig szinte minden fellelhető, többségük a mai napig üzemképes. A tárlaton több olyan berendezést is láthat a közönség, amelyből ma már csak egy darab létezik világon. A technikatörténeti kuriózumok mellett a kiállítás emléket állít a tudományág magyar származású kiválóságainak is, többek között Neumann Jánosnak és a szegedi Kalmár Lászlónak.

Muszka Dániel, a gyűjtemény egyik alapítója elmondta: 1975-ben határozták el, hogy elkezdik összeszedni a használatból kikopott, de hatalmas eszmei értékkel bíró számítástechnikai eszközöket. A gyűjtemény gyarapodásának komoly lökést adott, hogy a korábbi jogszabályok szerint számítástechnikai eszközt lényegében nem lehetett selejtezni, ennek megszűnése után a cégek, intézmények azonban felajánlhatták berendezéseiket a társaságnak. Így komplett konfigurációk érkeztek, másfél év alatt 110 tonnányi gép került Szegedre. Az évek során a múzeum egyre ismertebbé vált, és ma már 36 ország különféle informatikai berendezéseit őrzik és mutatják be a gyűjteményben – közölte a szakember.(MTI)



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés