Connect with us

Hirdetés

technokrata

Fogadj örökbe egy erdélyi kastélyt!

Dotkom

Fogadj örökbe egy erdélyi kastélyt!

A kolozsvári Pont Csoport második alkalommal hirdette meg kedden az erdélyi kastélyok népszerűsítését céljául kitűző “WEBkastély” vetélkedőt.

A helyi és regionális fejlesztéssel foglalkozó civil szervezet internetes vetélkedőjére 2012 szeptember 17. és október 3. között várják olyan 6-10 fős csapatok nevezését, amelyek egy-egy erdélyi kastélyt, udvarházat “fogadnak örökbe”. A csapatok négy héten át hétről-hétre olyan feladatokat kapnak majd, amelyek az örökbe fogadott kastély múltjával, jelenével és elképzelt jövőjével kapcsolatosak. A csapatoknak emellett kastélynapot is kell szervezniük.

Farkas András, a Pont Csoport elnöke az MTI-nek elmondta: a feladatokat nem kívánják előre közölni, hogy azok hétről-hétre az újdonság erejével hassanak a versenyzők számára. A civil szervezet vezetője hozzátette, azokat próbálják megszólítani a vetélkedővel, akik szeretnének valamit kezdeni a közelükben – sok esetben kihasználatlanul – álló kastélyokkal. A verseny célja, hogy tájékoztasson az erdélyi kastélyok állapotáról, és hogy bekapcsolja azokat a turisztikai körforgásba. A szervezők azt is céljuknak tekintik, hogy a vetélkedő által szorosabbra fonódjék a kapcsolat a kastélyok, kúriák tulajdonosai és a helyi közösségek között. Tudatosítani kívánják, hogy a műemlékek a település részei, közös örökséget hordoznak, amely a közösséget is gazdagítja – áll a Pont Csoport közleményében.

Farkas András az MTI-nek elmondta, hogy a győztes csapat olyan díj elnyerésében reménykedhet, amely mind a csapat, mint az azt alkotó személyek számára vonzó, ám a díjat is meglepetésnek szánják, ezért arról nem árul el többet. A 2011-ben lezajlott hasonló vetélkedőre 23 csapat nevezett be Erdély különböző tájairól, ezeknek az internetes szavazások által további több mint 3000 embert sikerült bevonniuk a versenybe. A versenyre jelentkező csapatoknak a www.webkastely.ro honlapon kell nevezniük.

Tovább
Hirdetés



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés