Connect with us

Hirdetés

technokrata

Saját felhő a Cisco, a VMware és az EMC összefogásával

Dotkom

Saját felhő a Cisco, a VMware és az EMC összefogásával

Tovább erősödő Cisco-partnerség az új generációs felhő-infrastruktúrákért

A múlt heti San Franciscó-i VMworld konferencián a Cisco bejelentette, hogy tovább bővíti együttműködését az EMC-vel és a VMwarerel a felhő-infrastruktúrák következő generációjának kifejlesztése érdekében.

„A Cisco, a VMware és az EMC együttműködésének erősödéséből közép-európai ügyfeleink is profitálhatnak, mindenekelőtt a programozható eszközök és a szoftver-alapú  adatközponti architektúrák megjelenése révén. A fizikai és virtuális erőforrások egyszerűbb összehangolása megkönnyíti az üzemeltetést és csökkenti a költségeket. Mindennek a hálózat a lelke” – tette hozzá Patrick Schmidt, a közép-európai adatközpont értékesítési igazgatója.

Cisco-VMware stratégiai partnerség az új generációs felhő-infrastruktúrákért

A Cisco és VMware a meglevő stratégiai partnerséget olyan integrált termékekre és szolgáltatásokra terjeszti ki, amelyek révén megvalósíthatóvá válnak a szoftver-alapú adatközpontok. A két cég jelentős befektetéseket tervez és bővíti a közös mérnöki kapacitást mindenekelőtt a számítási és a hálózati szolgáltatások, a munkaterhelés és –mobilitás, a végponttól végpontig terjedő átláthatóság illetve a teljes fizikai és virtuális infrastruktúrára kiterjedő hibaelhárítás fejlesztése terén.

 A Cisco és az EMC magasabb szintre emeli a „Felhőhöz vezető három út” stratégiáját 

 A két vállalat az évtizedes partnerségre építve újabb lehetőségeket kínál a nagyvállalati és szolgáltatói ügyfelei számára a felhő-infrastruktúrák kialakításához. A Cisco és az EMC közösen kialakított architektúrákat, partner programokat és ügyféltámogatást nyújt a felhő felé vezető úthoz, amelynek főbb elemei:

 

1)    A piacon elérhető legjobb termékekből összeállított, egyedi tervezésű infrastruktúra megvalósítása

2)    Ellenőrzött referenciaarchitektúrák (Cisco Validated Designs, CVD) telepítése a már bevált infrastruktúrához illeszkedő Cisco megoldásokkal.A két új referencia-architektúrát KKV-k és középvállalatok számára alakították ki.A CVD-k a privát felhő gyors elterjedését támogatják – ezekből több variációt is kifejlesztett a Cisco és az EMC Cisco- EMC VSPEX-Cisco-EMC VSPEX-VMware vSphere 5.0.

3)    A VCE Vblock rendszerhez előre integrált konvergens infrastruktúra lehetővé teszi az életciklus-menedzsment és a folyamat szabványosítását, ami fokozza az alkalmazások hatékony elérhetőségét valamint támogatja a VCE által nyújtott egyedülálló élményt.

 

A Cisco, EMC és VMware együttműködés eddigi mérföldkövei

Nexus 1000V – 2009-ben a VMware és a Cisco olyan megosztott virtuális switchcsel állt elő, amely egyszerűbbé teszi a hálózati adminisztrátorok számára a fizikai és virtuális környezetek közötti hálózatfelügyeletet. Piaci bevezetése óta több mint 6000 ügyfél vette igénybe ezt a közös megoldást.

Cisco UCS – 2009-ben a Cisco bemutatta egységes adatközponti platformját (Unified Computing System, UCS), egy olyan új x86-os platformot, amely gyökeresen leegyszerűsíti a számítási, a tárolási, a hálózati és a virtualizációs erőforrások menedzselését. Szorosan integrált a VMware vSphere platformmal, így lehetővé teszi a virtuális és felhő-infrastruktúráikat kiterjesztő ügyfelek beruházási és működési költségeinek csökkentését.

Konvergens infrastruktúra – A Cisco és az EMC a VMware-rel közösen, az Intel befektetésével  2009-ben megalapította az egységes infrastruktúra fejlesztését célzó VCE koalíciót. A Vblock™ Infrastruktúra Platformok jelentős szerepet játszanak a nagyvállalati munkaterhelés privát és nyilvános felhőkre terelésének gyorsításában.

Cisco VXI és VMware View – 2012-ben a Cisco és a VMware együttműködésében olyan egységes csoportmunka-megoldás született, amely a VMware felhő-infrastruktúra, a VMware View és a Cisco UCS, a Cisco Wide Area Application Services és a Unified Communications platformok előnyeit kihasználva biztosítja az ügyfeleknek a nyitottabb, mobilabb és tartalmasabb munkakörnyezetre átállás lehetőségét a PC utáni korszakban.

 

 



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés